Két hónap villámgyorsan elröppen, főleg ha az ember Japánban van, és szempillantásnyi ideje sincs unatkozni. Az állandó kérdésre, hogy mi fog a leginkább hiányozni, mosolyogva válaszoltam az otthoniaknak, hogy “minden is”.

„Na, és hogy tetszik Japán? Olyan-e, mint amilyennek elképzelted?” – kérdezi mindenki, amióta csak megérkeztem. A rövid feleletem: igen is, meg nem is. Ám a választ lehetetlen pár szóban elintézni. Ahhoz, hogy megmagyarázhassam, ez mit is jelent, mesélnem kell egy kicsit.

Milyen találó, hogy épp hajnalhasadáskor érkezem a felkelő nap országába – gondoltam magamban amikor a Nagojába tartó repülőről megpillantottam Japán fölött a nap első sugarait. Ritkán adódik olyan lehetőség, hogy az ember a világ másik felére utazhat: mindez egy kedves magyar-japán család jóvoltából valósulhatott meg, akik ismeretlenül is lakásukba, családjukba fogadtak, hogy két hónapig kicsiket-nagyokat tanítsak angol iskolájukban, és közben megtapasztalhassam az itteni életmódot, valamint felfrissíthessem fakuló japán nyelvtudásomat.