A kertművészetről valószínűleg elsőként a hatalmas kastélyok lenyűgöző franciakertjei, a regényes természetre törekvő angolparkok, a tökéletes harmóniát megvalósító japánkertek, vagy a tudományos gyűjtés és katalogizálás szándékával megszületett botanikuskertek jutnak sokunk eszébe. A felsorolt példák jócskán visszavezetnek minket az időben olyan korszakokba, amikor – gondolhatnánk – a bárók és grófkisasszonyok nyugodtan sétálgathattak, a városi polgár pedig kíváncsian figyelhette órákon át az egzotikus virágokat.

Áprilisra gondolva nekem mindig élénksárga nárciszok és kéken ragyogó jácintok, puhakelyhű tulipánok és virágzó fák jutnak eszembe. Ez az a hónap, amikor már úgy igazán jól tud esni kimenni a kertbe: ültetgetni, tervezni a nyári színeket, az őszi virágzást, vagy csak meginni egy finom kávét, olvasni egy jó könyvet. Hát az idei április ilyen szempontból eléggé vicces kedvű lett. Éppen ezért azt javaslom, nézzünk meg néhány kertet!

A modern művészetre hajlamos úgy tekinteni az ember, mint „áh, ilyent én is tudok csinálni” kriksz-krakszokra. Ilyenkor pedig hatalmas és már-már áttörhetetlen falat állít maga és a mű közé, ami mindenféle kommunikációt, kölcsönhatást meggátol. Egyetlen aspektusra redukálja a műalkotást, mégpedig a technikai tudásra, holott a modern művészek zöme is tudott olyant festeni, mint a reneszánsz klasszikusok, tanultak kompozíciót, színelméletet, anatómiai rajzot. Mégis valami másat alkottak.

Mindig csodáltam azokat az embereket, akiknek az érdeklődési köre valami nagyon apró, specifikus dologra szűkül, akik szenvedélyesen rajonganak valami szokatlan különlegesség iránt, aminek a tanulmányozására képesek hosszú órákat és sok türelmet fordítani. Minden bizonnyal Anna Atkinsre (1799–1871) is őszinte mosollyal néztem volna, mikor épp ragyogó szemekkel mesél a 19. század közepén a Nagy-Britannia tengerpartjain fellelhető algákról, és mutatja róluk készült szépséges, kék cianotípiáit.

Március 8-án virágba borulnak terek, piacok, irodák és otthonok, hiszen ezen a napon a nőket ünnepli mindenki. Ilyenkor mindig elgondolkodom, hogy vajon kik azok a múltbéli nők, akiknek nem jutott az elismerésből, vagy akiket az utókor méltatlanul elhanyagolt. Vannak, akiket soha nem ismerhetünk meg, mert örökre elveszett a nevük, viszont akadnak olyanok, akik csodálatos utat jártak be, jelentős életművet hagytak hátra, mégsem beszélünk róluk. A tavasz első hónapjában szeretnék bemutatni egy-egy alkotásukon keresztül négy olyan nőt, akik a szabályok és elvárások dacára bátran mutatták meg magukat egy férfiak által alakított területen: a művészetben.

Negyedik kiadásához érkezett immár a Torockón megszervezett Double Rise Fesztivál, amely szerdán startolt és július 6-áig tart, tehát szombaton is várja még az érdeklődőket minőségi kikapcsolódási, szórakozási lehetőségekkel. Vitathatatlan, hogy a fesztivál egyik nagy erőssége maga a helyszín, hiszen Torockó látványa megunhatatlan a mesés házaival, valamint a település felé magasodó, mintegy őrködő Székelykővel, és nem utolsósorban a remek vendégfogadás is marasztaló tényező.

Szépmű: Szép lett! - ezzel a felkiáltással várta a nagyközönséget a szerdán délben újranyíló budapesti Szépművészeti Múzeum. Több mint 3 évnyi felújítást, újragondolást és átrendezést követően október 30-án, kedden adta át a múzeumot Orbán Viktor Miniszterelnök. Az épület új fényben ragyog, a díszek élénkebbek, a tárgyak káprázatosabbak, a kiállítások izgalmasabbak, a ruhatár és a kávézó kényelmesebbek.

Épületek, hagyományok, tárgyak, műalkotások, történetek, s megannyi más érték alkotja együttesen a kulturális örökséget. Maga a fogalom nagyon tág, folyamatosan változó, időnként át- és újraértelmezik, de talán a pontos körülhatárolhatóság hiánya, ez a képlékenység az, aminek köszönhetően egyre inkább fókuszba kerül. Olyannyira, hogy az idei év hivatalosan a Kulturális Örökség Európai Éve.