Jézus Krisztus feltámadásának örömhíre minden évben reménységet, erőt ad a ma emberének is, ráirányítva a figyelmünket arra, hogy nagypéntek sötét, gyászos hangulata és a nagyszombati csendesség után is van folytatás, az élet győz a halál fölött. A húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, amely az önvizsgálat és a víg kedélyű allelujázás mellett a szeretteinkkel való minőségi időtöltésre és a töltekezésre is lehetőséget kínál. Mai lapszámunkban a Szentföldre hívjuk olvasóinkat, bízva abban, hogy a különböző helyszíneken meg-megállva, elidőzve bensőségesebb lehet az ünnep. Templomok, kövek, vármaradványok közelségében gondolkodunk együtt olyan történeteken, amelyek ismerősek lehetnek a Szentírás lapjairól. Jézus útján járva a Születés templomát és a Via Dolorosát is útba ejtjük, Nagy Heródes nyomdokain pedig a Maszadát és Heródiumot fedezzük fel. Egyúttal megpróbáljuk a saját helyünket is megkeresni ebben a világban.

Kárpátalján jártunk, mert Balázs Attila tordaszentlászlói lelkipásztor úgy érezte, fontos lenne elindulni, segítő jobbot nyújtani, látni, tapasztalni, érezni, megmutatni.

„Kolozsvárban szeretem azt is, hogy egyre inkább kezdenek magyarosítani; hallgatom a rádiót, és jóleső érzéssel tölt el, ha valami jó dolog történik, ma reggel például a Kolozsvári Magyar Napokról beszéltek” – mondta öt évvel ezelőtt, 2016 augusztusában Török Borbála, akit akkor egy Szabadság-melléklet apropóján kerestem meg. A szomszédban lakott, ugyanazon az emeleten, ahol én, így aztán nem is kellett messzire mennem, amikor Kerekes Edit kezdeményezésére, Kolozsvár 700. születésnapja tiszteletére a városukról, városunkról kérdeztünk ismert és kevésbé ismert személyeket. A 7-es szám jegyében szólaltak meg hölgyek és urak, a 7 évestől a majdnem 97 évesig – azért majdnem, mert a kilencedik X-szel kissé bajban voltunk. Ezért úgy döntöttünk, már-már „megelőlegezve” neki néhány évet, hogy az akkor 95 éves Török Borbálát vonjuk be az interjúfüzérbe. Kedvesen mesélt az életéről is, csak hát a terjedelmi korlátok, ugye, meg aztán a teljes beszélgetés lenyomatát akkor nem sikerült pikk-pakk „előteremteni”… Idén már az emlékezés szándékával folytatódik a történet, hiszen Bori néni januárban visszaadta a lelkét Teremtőjének. De a siránkozás helyett – mármint hogy miért hanyagoltam mostanáig, ejnye-bejnye – a jó szándék vezérel az alábbi sorok írásakor, amilyen az én szomszédasszonyom is volt: tisztelettudó, barátságos, jóságos. Valószínűleg ezek a jellemzői is közrejátszottak abban, hogy kis híján megérte a 100 évet.

Lehet már csomagolni és készülődni a színházba, hiszen Nyilas Misi újfent pakkot kap! A Kolozsvári Állami Magyar Színházban május 25-én, szombaton este 7 órától tekinthető meg a Móricz Zsigmond regénye alapján készült Légy jó mindhalálig című musical, 31. előadásként egyben utoljára. A gyerekek megnőttek ez alatt a két és fél év alatt, sokat tanultak és tapasztaltak a színpadon való létezés és megmutatkozás, önmaguk és emberi kapcsolataik jobb megismerése, megértése terén. Iskolai teendőik és egyéb elfoglaltságaik mellett a produkció is szerves része lett az életüknek: havonta újból összegyűlt a csapat, s a színészekkel együtt valami olyasmit mutattak meg – lutriról, lelkesedésből, kitartásból –, ami sokakat ámulatba ejtett, tapsra késztetett. Nem felejtik egyhamar azt az élettel teli zsibongást, ami jellemezte mindig az előkészületeket, s tán még a közös locsolásoknak és a szülők eszmecseréinek is lesz folytatásuk.

Boldog születésnapot! – kiáltották kórusban a gyerekek tegnap délben a Báthory-líceum kisépületének udvarán, valamint a város többi magyar tannyelvű iskolájában is, miután elénekelték a vadonatúj Napsugár-himnuszt. Mosolygósan, bájosan köszöntötték kedvenc gyermeklapjukat, gyermeklapunkat, amelynek olvasásán, tanulmányozásán számos generáció nőtt fel az elmúlt hat évtizedben. Az első szám 1957 januárjában jelent meg, és lám, legutóbb 2017 januárjában látott napvilágot a friss, ropogós példány, bőven van tehát amire büszkének lenni. Bár sok minden megváltozott a két időpont között – így az olvasási szokások is, több képet érdemes a szövegek mellé társítani –, a cél továbbra is ugyanaz: igényes olvasóvá, igaz emberré nevelni a gyermekeket. A kolozsváriak mellett Erdély-szerte – „Napsugár-országban” – még nagyon sokan ünnepelték a 60 éves folyóiratot.

Bár sokan csak legyintenek az alkalmi költészetre, az alkalmiság korántsem ördögtől való: valamilyen apropója mindig van annak, hogy az ember hozzáfog egy újabb vers megírásához. Az értékét pedig egyáltalán nem csökkenti az, hogy az alkalom szülte, kiváló példa erre Vörösmarty Mihály A vén cigány című költeménye, amely a magyar irodalom legeslegnagyobb verse – vallja Lövétei Lázár László költő, műfordító, a Székelyföld folyóirat főszerkesztője, akivel a Sétatér Könyvek sorozatban megjelent Alkalmi című kötete bemutatóján találkozhattak a kolozsváriak.

Boldogan tett eleget László Noémi költő meghívásának Centauri, hogy Kolozsvárra jöjjön és vendége legyen az Álljunk meg egy szóra sorozatnak; mint kifejtette, igyekszik mindig részt venni azokon az eseményeken, ahol előzetesen „nagyon jó hangulatot érez”.

Bár eleinte izgult, nagyon hamar belejött a beszélgetésbe Farkas Loránd színművész, a 17. Livingroom vendége szombaton este a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában, a Légy jó mindhalálig előadás után. Az emlékek felidézésében jól informált beszélgetőtársai – Vajna Noémi és Laczkó Vass Róbert – segítették, megannyi izgalmas történetet hallhattunk. Már gyermekkorában szeretett énekelni és táncolni, idővel a foci, a zenélés és „az abszurd szeretete” is az élete részévé vált. Az építészet mind a mai napig lenyűgözi, legfőbb hobbijaként az éneklést és a teniszezést említi. Korántsem bánja, hogy az architektúrát a színészetre cserélte, elvégre „van valami varázsa a színpadnak: ha ott állhatok és megmutathatok, elmondhatok, elénekelhetek bizonyos dolgokat, az olyan elégedettség-érzést jelent számomra, ami felülírhatatlan”.

– Szeretném, ha ezután minden év januárjában megszerveznénk itt a Barabás Miklós Céh kiállítását, a mostani alkalom ennek a folyamatnak lehet a kezdete – hangsúlyozta Lucian Nastasă-Kovács múzeumigazgató pénteken délután, az erdélyi magyar képzőművészeket tömörítő szervezet országos tárlatának megnyitóján a Művészeti Múzeum emeleti termében. Örömmel nyugtázta, hogy létrejöhetett a tárlat, amely több tekintetben is premiernek számít. Németh Júlia műkritikus, a céh alelnöke megjegyezte: több évtizedes küzdelem után, az igazgató hathatós támogatásával nyíltak meg előttük az intézmény eddig hermetikusan zárt kapui. Országos kiállításon legutóbb nyolc évvel ezelőtt mutatkozhatott be a szervezet, Sepsiszentgyörgyön, a megalapítás 80. évfordulóján. Ezúttal annyi alkotás érkezett, hogy a Művészeti Múzeum földszinti és emeleti termei mellett a Minerva-házba is jutott belőlük. Szombaton közgyűlést tartottak, ahol a tagok újabb három évre szavaztak bizalmat Kolozsi Tibor elnöknek. (A borítóképet Rohonyi D Iván készítette; Lucian Nastasă-Kovács, Kolozsi Tibor, Németh Júlia, Bordás Beáta és Tibori Szabó Zoltán a megnyitón)

A Tejszobor című kisregény írása közben Láng Orsolya úgy érezte, ha nem szorítja a határidő, sosem ér a végére. Jól fogott Gáll Attilának, az Erdélyi Híradó Kiadó vezetőjének az ajánlata, hogy amennyiben van egy kötetre való anyaga, adja oda nekik, és ők szívesen közreadják. Fél év alatt készült el vele, elmondása szerint az egy „nagyon prés alatt lévő szöveg volt, a határidő mellett a belső prés is” jócskán működött. A kisregény megjelenése óta, az elmúlt két évben többen is szóvá tették, hogy miért nem lírával indított, hiszen azelőtt főként verseket olvastak tőle. Ő azonban érdemesebbnek látta prózával debütálni. – Egyfajta ellenállás is volt ez a részemről, hogy ne azt csináljam, amit elvárnak tőlem – hangsúlyozta a szerző csütörtökön este a Bulgakov kávézóban. A találkozás apropóját Bordaköz című verseskötete szolgáltatta, amely a tavalyi Marosvásárhelyi Nemzetközi Könyvvásárra látott napvilágot az Erdélyi Híradó Kiadó és a Fiatal Írók Szövetsége gondozásában. Láng Orsolyával, aki 2011-ben diplomázott a Sapientia EMTE filmrendezés szakán, és jelenleg a budapesti Moholy-Nagy Művészeti Egyetem animáció tanszékén mesterizik, Kulcsár Árpád újságíró beszélgetett.

Megérte keményen dolgozni és hinni abban, hogy minden a legjobb úton halad a Légy jó mindhalálig című musical próbafolyamata során: perceken át tartó vastapssal honorálta a közönség a végeredményt szombaton este a Kolozsvári Állami Magyar Színházban. Olyan előadást láthattunk, amely helyenként mulatságos, máskor szomorkás vagy éppen szívszorongató, de kétségkívül tanulságos pillanatokat szerez gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt, amelyekből elraktározhatunk a hétköznapokra. A Nyilas Misit játszó Ábrahám Gellért mellett a 28 gyermek és fiatal is remekült helyt állt, ugyanakkor a színészek teljesítményében is láthattunk emlékezetes alakításokat. Büszke lehet a teljes alkotócsapat – köztük Béres László rendező, Jakab Melinda koreográfus és Horváth Zoltán korrepetitor –, hogy „megcsinálták, sikerült”, remélhetőleg a bemutató után is sokan kíváncsiak lesznek az előadásra. Március végéig öt alkalommal tekinthető meg. (Fotók: Biró István)

Jakab Melinda számára nagy kihívás gyermekmusicalt koreografálni, rengeteg türelemre és humorérzékre van szükség annak érdekében, hogy a társaságot „felneveljék”. Nem csupán a táncról szól, hanem helyzetek vannak, a gyerekek énekelnek, táncolnak, a drámát és a humort is növelik a jelenlétükkel. A Légy jó mindhalálig című musical szombati bemutatóját beharangozó sajtótájékoztatón beszélt erről tegnap, a Kolozsvári Állami Magyar Színház emeleti előcsarnokában. Mint mondta, nagy kihívás volt elérni, hogy egyszerre lépjenek, egyszerre érezzenek, viszont egyértelműen látszik, hogy megérte: összeállt a csapat, amelyre már most fölöttébb büszke. (A borítóképen: Béres László és Ábrahám Gellért a sajtótájékoztatón, Biró István felvétele)