A XIII. Szent István-napi néptánctalálkozó együtteseinek bemutatkozó tánca fokozta tegnap délben a hangulatot a fesztiválutcában, a magyar napok keretében.
Elsőként a szlovákiai Nádas Néptáncegyüttes tette próbára a Farkas utcai színpad deszkáit, majd a Görögországból érkező Halastra Youth Center táncosai szórakoztatták a közönséget. Igazi olasz hangulatot varázsolt a Calabria tartományból érkező Gruppo Folk I Peddaroti, majd a magyarországi román kisebbséget képviselő Nyisztor György Hagyományőrző Egyesület táncosai léptek fel. A bemutatkozás utolsó mozzanataként a csíkkozmási Bojzás Néptáncegyüttes – akik már kilencedik alkalommal vesznek részt a találkozón – hívta közös táncra a közönséget – fiatalokat, időseket, hátizsákos turistákat és a többi együttes „civilben” jelen levő tagjait.
A színpad előtt ropták a táncot a görögországiak  |
A bemutatót követően a házigazda Szarkaláb Néptáncegyüttes vezetője és koreográfusa, Pillich Balázs elmondta, hogy az idén is igyekeztek minél több kisebbségi együttest meghívni az egész Kárpát-medencéből és Európából. Végül nyolc országból (Szerbia, Horvátország, Magyarország, Olaszország, Görögország, Ukrajna, Szlovákia, Lengyelország) közel 400 táncos érkezett a találkozóra. Mivel a rendezvény idén Égtájak Fesztivál is a budapesti Égtájak Egyesület társszervezésében, a szervezők azt is célul tűzték ki, hogy az összes Kárpát-medencei régióból legyen képviselve a magyar kisebbség. Két régió, a Muravidék és Burgenland kivételével mindenhonnan érkeztek is képviselők – tudtuk meg.
Pillich Balázs örömét fejezte ki, hogy idén először Kárpátaljáról és Ukrajnából is érkezett egy-egy kisebbségi csapat, és felhívta a figyelmünket a különleges görögországi, olaszországi és lengyelországi együttesekre. Hozzátette: az idei találkozót egyébként az is különlegessé teszi, hogy a vasárnapi zárógálán mind az öt kolozsvári magyar néptáncegyüttes képviselni fogja magát, vagyis ott lesz az Ördögtérgye Népáncegyüttes, a Bogáncs Néptáncegyüttes, a Zurboló Táncegyüttes, a Szarkaláb Néptáncegyüttes és a Kolozsváron működő, de kalotaszegi táncosokból álló Kalotaszeg Néptáncegyüttes.
Tegnap délután az európai kisebbségi és regionális kultúrák számontartott találkozóhelyévé vált Szent István-napi néptalálkozó programjai vidéken folytatódtak: a táncosok „kirajzottak” Kolozs és Szilágy megye különböző településeire. Délután hét órától így párhuzamosan zajlottak a népviseleti felvonulások és a helyi – esetekben falunapi – ünnepségek Gyaluban, Mákófalván, Zsobokon, Bánffyhunyadon, amit a néptáncegyüttesek bemutatkozása követett.
Az olaszországiak pezsdítették fel a hangulatot  |
Ma, augusztus 20-án, ismét kiemelkedő esemény lesz a 17.00 órakor népviseleti felvonulással kezdődő Magyarfenesi Szabadtéri Gálaműsor, számos meglepetéssel: parádés felvonulás, szabadtéri színpad, tábortűz, tűzijáték, táncház, falubál stb. várja a várhatóan többezer érdeklődőt.
Vasárnap viszont már a kolozsváriaké a fesztivál: az immár hagyományos délelőtti népviseleti felvonulást (amely délelőtt fél 11-kor kezdődik) a Mátyás-szobor előtti tánc-kavalkád követi, majd a Szent Mihály-templomban tartandó ünnepi áldást követően 17.00 órától kezdődik a XIII. Szent István-napi Néptánctalálkozó Kolozsvári Zárógálája a Diákművelődési Házban.
Szintén vasárnap, 17.00 órától kezdődik kalotaszentkirályi rendezvény is, amely az idén másodszor a kalotaszentkirályi falunapok keretében kap helyet.