Valamely amerikai egyetemre való jelentkezés komplex folyamat. A beiratkozáshoz szükséges iratcsomónak tartalmaznia kell a SAT- és TOEFL-tesztek eredményeit, a középiskolában szerzett jegyeket, két-három esszét angol nyelven, a kitöltött formanyomtatványt, három tanári ajánlást és a sokszor jelentős összegű beiratkozási díj kifizetésének igazolását. Az iratcsomó összeállításának költségei elérhetik a száz dollárt, ráadásul a bejutás nem garantált.
Az amerikai fiatalok közel fele viszont a Romániában még ismeretlen kollégiumi rendszerben_való továbbtanulást választja. Ez kétéves alapképzést jelent, a 2PLUS2 program részeként. Ez utóbbi keretein belül a hallgató elvégzi a kétéves képzést kollégium keretében, majd egy másik egyetemen folytatja tanulmányait további két évig, a diploma megszerzéséig. Ez a rendszer 99%-os arányt garantál az egyetemre való bejutásra. Az így történő jelentkezéshez nem szükséges a fent említett SAT-teszt, de esszé, ajánlólevél, beiratkozási díj sem kell, és felvételi vizsga sincs. A megszerzett diploma és a kétéves tanulmányi átlag alapján ugyanis automatikusan beiratkozhatnak a diákok bármely egyetemre.
A Nova Kollégium Romániában is toboroz
A lehetőséget Romániában a Külföldön Tanuló Román Diákok Ligája (Liga Studenţilor Români Din Străinătate) is támogatja, és a következő tanévben a romániai középiskolákban is népszerűsítik a Nova kollégium kínálatát. A Nova – Northern Virginia Community College – 1964 óta Virginia állam legnagyobb tanügyi intézménye, és az Amerikai Egyesült Államok második legnagyobb kollégiuma. Hat egyetemi központját (campusát) 65 ezer hallgató látogatja 150 országból, 150 szakterületen, mint például a biotechnológia, business, biológia, kémia, dizájn, menedzsment, pszichológia, zene, informatika, közgazdaságtan, kommunikáció stb. A kétéves képzést követően a hallgatók különböző egyetemeken tanulnak tovább, csak a Washington környékbelieket említve a Georgetown, a George Washington University, University of Virginia, George Mason University, American University, University of Maryland at College Park, College of William and Mary intézmények közül választhatnak. Ezek közül többet is a világ legelismertebb ötven egyeteme között tartanak számon, és amennyiben a kétéves képzés eredményei elégségesek, a 2PLUS2 program keretében garantált a bejutás. Ugyanakkor a programban való részvétel munkavállalási jogot is biztosít a külföldi diákoknak, a képzés ideje alatt heti húsz órát az egyetemi központban, a tanulmányok befejezése után pedig egy éves szakmai gyakorlatot folytathatnak valamelyik amerikai vállaltnál.
Jó tudni az Amerikába vágyó fiataloknak, hogy a kollégium által meghatározott tandíj amerikai viszonylatban alacsony, körülbelül 8000 dollár, míg az egyetemek évi tandíja 18 és 35 ezer dollár között mozog. Természetesen a legeredményesebb hallgatóknak az intézmény ösztöndíjat biztosít, és diákhitel igénylésére is van lehetőségük.