Mindez világos jelzés arra, hogy a Románia és Magyarország közötti viszony a következő időszakban fellendülhet, és olyan pragmatikus keretek közé terelődik, amely valóban példátlan. A két ország elsősorban az Európai Unió keretében talál egymásra. A nagy európai közös témák mentén erősítheti egymást Bukarest és Budapest, amelyek Varsóval kiegészülve regionális vezetői szerepkörre tehetnek szert. Növelhetik együtt Közép-Európa befolyását a sokszínű, számos és összetett problémákkal terhelt Európai Unión belül, amelyben sokszor háttérbe szorulnak az újonnan csatlakozott tagállamok érdekei. Most jó lehetőség nyílik ennek a tényállásnak a javítására. Európai színtéren nem nehéz közös célkitűzéseket, programokat, együttműködési felületeket találniuk a mostani román és magyar vezetőknek, hiszen az agrárpolitika, a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, az energiabiztonság mind olyan terület, amelyen a román–magyar együttműködés dinamikus lendületet kaphat.
A következő két évben ezek a közös, főként gazdasági témák fognak előtérbe kerülni, hiszen mind a Demokrata Liberális Párt (PD-L), mind a Fidesz azt hangoztatja, hogy remek kapcsolatokat ápolnak. A közös néppárti tagság is kötelezi a feleket az összhang keresésére, márpedig ez utóbbi alapja nem teremtődhet meg, ha a megosztó kérdéseket tolják előtérbe. A román–magyar kapcsolatoknak – akárcsak az MSZP-s magyar kormányzat idején – lesz egy gazdasági nemzetközi vonzata, amelynek keretében a felek különösebb nehézségek nélkül egymásra hangolódnak, és marad természetesen a kisebbségpolitikai témakör, amelyben a mozgástér már sokkal szűkebb.
A romániai magyarság kollektív jogainak a kodifikációja ügyében a Fidesz sem valósíthatja meg azt, amit az Orbán Viktor vezette alakulat ellenzékből az elmúlt nyolc évben rendszerint felrótt az MSZP–SZDSZ alkotta kormányzatnak, vagyis azt a kemény fellépést, ami hangzatos nyilatkozatok terméketlen talajra hullása, majd kimúlása formájában nyilvánul meg.
A Fidesznek szorosan egyeztetnie kellene az RMDSZ-szel ahhoz, hogy a kisebbségi jogok terén is kamatoztatni tudja az Orbán és Băsescu közötti – a magyar miniszterelnök szavai szerint – szívélyes, a politikában barátinak nevezett viszonyt, és valamelyest tágítsa a nem túl tágnak bizonyuló mozgásteret. Egyelőre azonban nincsenek jó remények arra, hogy a Fidesz és az RMDSZ viszonya látványosan javuljon, ami önkéntelenül széthúzást eredményez, akárcsak az erdélyi magyar–magyar összefogás meddősége. Hiszen a tavalyi európai parlamenti választások óta semmilyen lényegi tartalmat nem produkált az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) együttműködése.
Ezek a repedések tovább gerjesztik a romániai magyar közösség szétfejlődését, amit magának a közösségnek a sokszínűsége is felerősít. A magyar–magyar együttműködés leegyszerűsítése politikai harcokra nem szerencsés, hiszen a választási politikai célok elérése mellett az összefogásnak egyesítenie kellene a közösségi szellemi erőt is, amivel a szétfejlődést megállító stratégiákat lehet kidolgozni. Ezt a szétfejlődést egyelőre a politikai nyilatkozatokban rendszerint felbukkanó bűvös autonómia fogalommal törekednek valamelyest leplezni, de kétséges, hogy ez sikeres stratégia, ha belátható időn belül a szóhoz nem rendel konkrét tartalmat, cselekvési tervet a magyar politikai elit. A kérdés összetettsége miatt, csak konkrét elemeire bontásával lehet megérteni és megértetni, miből áll az autonómia. Tény, hogy annak több elemét is már szavatolják a román jogszabályok, főleg a kulturális autonómia megannyi darabját.
A létező jogok hatékonyabb kihasználása és következetes érvényesítése érdekében végzett tudatosító munkával lehet tágítani a kisebbségi jogok jelenleg elmozdíthatatlannak látszó korlátait, hiszen akkor az erdélyi magyarok kevésbé érzik majd úgy, hogy politikusaik a valójában nagyon fontos, csak a mindennapok gürcölésében nem mindig nyilvánvaló regionális és globális gazdasági érdekek oltárán áldozzák fel az önazonosság megőrzéséhez kapcsolódó célokat. Ma már ugyanis erős gazdaság nélkül nem létezhet erős önazonosság.
