Beszélgetés Farkas Csongorral, a Magyar Ifjúsági Központ (MIK) projektfelelősével
2010. február 24.
Olvasta 490 felhasználó.
ROMÁNSZKI ZSUZSA
Farkas Csongor bemutatja a MIK tervét
Az ötlet és a tervek
– Honnan ered a Magyar Ifjúsági Központ létrehozásának ötlete?
– A kolozsvári magyar ifjúságnak nincs egy olyan helye, ahová problémáival fordulhat, ahol választ kaphat kérdéseire. Eddig a KMDSZ irodában próbáltuk ezt megoldani, de az infrastruktúra hiánya számtalanszor keresztbe tett. Ekkor gondoltunk arra, hogy szükséges lenne egy olyan központ létrehozása, ami nem csak közös pontot ad az itt tanulóknak, hanem egy olyan hely legyen, amely bármikor segít, s megpróbálja teljes mértékben lefedni a fiatalok kívánságait, kéréseit.
– Mióta tervezitek?
– Ezt már nagyon régóta tervezi a KMDSZ, mert látta hiányát, de konkrétan ősszel kezdtünk ötletelgetni, s amikor megválasztották novemberben az új vezetőtanácsot, akkor került sor az ötlet megosztására. A januárban történt csőtörés csak egy pont volt az i-re, ami elindított minket a központ létrehozásának útján.
– Mennyibe kerül a telek és a ház felépítése?
– A projekt teljes összege hozzávetőlegesen 600 ezer euró, természetesen ez kitolódhat, attól függően, milyen ütemben kapunk támogatásokat. Az építkezésnél biztosan lesznek plusz költségek, ezeket sajnos nem tudjuk pontosan előre kiszámítani, de igyekeztünk jól besaccolni ezt a minimális összeget. Az összeg körülbelül 35%-át költenénk telekvásárlásra, a maradékból valósítanánk meg a felépítést, berendezést.
– A KMDSZ és más diákszervezetek mennyi pénzzel járulnak hozzá a projekthez?
– Azzal a sajnálatos ténnyel állunk szemben, hogy a helyi és országos ifjúsági szervetek minimális költségvetéssel gazdálkodnak, ami a saját fenntartásukhoz elég. A központ létrehozása után ezek a szervezetek majd ugyanúgy bérleti díjjal járulnak hozzá az épület fenntartásához. Amit ellenben ki kell emelnem, hogy a humánerőforrás szempontjából a Kolozsvári Magyar Diákszövetség mindent belead, ez az az érték, amit nehéz pénzben mérni.
– Az üzleti szférát hogyan akarjátok bevonni az adakozásba? Van-e konkrét ígéret?
– Mindenképp fontos ezt a szektort is megkeresni, hiszen nagy összegű projektről van szó, amit nem lehet egy közgyűjtésből összeszedni. Már vannak ígéretek, folyamatosan tárgyalunk és egyeztetünk, később kiderül, kik is lesznek a stratégiai partnerek, akik felkarolják a projektet, és kik lesznek azok, akik úgy gondolják, nemes cél érdekében támogatnak lehetőségük szerint.
Te is lehetsz támogató
Ilyen lesz a MIK
– Hogyan építettétek fel az adománygyűjtési kampányotokat? Milyen eszközökkel promózzátok a projektet?
– Az adománygyűjtés két módja már el is indult: a téglajegy-eladás és banki átutalás. Ezeken kívül folyamatosan jelennek majd meg egyéb adományozási formák, értem ez alatt az sms kampányt, bulikat, egyéb rendezvényeket, amelyeket a központ létrehozásáért szervezünk majd. Tematikus hetekre bontjuk a kampányt, erről később részletesebb információval szolgálhatunk. Ezek mellett webbannerekkel is reklámozzuk a projektet, az egyik internetes hírportál is külön gyűjtést szervez a MIK számára.
– Hogyan működik az adományozási rendszer, a téglajegy-vásárlás és a banki átutalások?
– A téglajegy-eladással mindenképp azt szerettük volna elérni, hogy mindenki részese lehessen a gyűjtésnek, elmondhassa, hogy igen, én is hozzájárultam egy „téglával” a Magyar Ifjúsági Központ létrehozásához. Téglajegyet lehet vásárolni a KMDSZ jelenlegi irodájában, akár megrendeléssel házhoz is visszük. A banki átutalás gyakorlatiasabb megoldás, gyorsabb és biztosabb módja az adományozásnak. További részletekért el lehet látogatni a http://www.mik.kmdsz.ro honlapra.
– Miért volt fontos, hogy diákzsebre szabott téglajegyeket is árusítsatok?
– Egyetemistákért, diákokért, egyszóval a fiatalokért vagyunk, éppen ezért úgy döntöttünk, róluk sem szabad megfeledkezni. Így lehetőségük van nekik is adományozni, anélkül, hogy nagyon megterhelnénk pénztárcájukat. Reméljük, sokan élnek majd vele, hiszen az ő érdekük is.
– Eddig milyen eredmények vannak? Kik adományoznak inkább?
– Igencsak az elején vagyunk a gyűjtésnek, éppen ezért nem nevezhetek meg egy réteget sem, amely többet adományozott. Sokan felfigyeltek tervünkre, úgy Kolozsvárról, mint Erdély több városából is érkeztek adományok.
Stockholmtól az Egyesült Államokig
– Kik támogatják a projektet, kik írták alá a memorandumot?
– A projektet főleg belföldiek, de külföldiek is támogatják, ezt látjuk az aláírásokból. Stockholmtól az Egyesült Államokig már vannak aláírások. Nagyon sok kolozsvári születésű kivándorolt személy is életképesnek látja a központot. A memorandum elsődleges célja láttatni, mekkora problémákkal áll szemben a kolozsvári ifjúság, és nemcsak, hiszen ez a központ úgy a fiatalabbaknak, mint az öregebbeknek is segítségére válhat. A memorandum tartalmazza mindazokat a fájó pontokat, amelyekkel küzdünk ezekben a pillanatokban, és kiemeli a kincses város közösségi életének fontosságát.
– Miért lesz jó ez a diákságnak? Milyen tevékenységek folynak majd a MIK-ben?
– Hírszolgálat működik majd itt, így minden egyetemista kellő hatékonysággal jut majd a szükséges információkhoz. Karrier iroda is lesz, hogy ne csak a frissen érkezettekre, hanem a végzős hallgatókra is gondoljunk, ennek részleteiről budapesti karrierirodákkal is egyeztetünk, tanácsot kérünk. Fénymásoló-nyomtató központ is működik majd, rendkívül alacsony árakkal. Szakosztályok számára biztosítunk helyet a megfelelő működéshez, ezenkívül a lakáskereső szolgálat is tovább, újított formában szerepel a központ szolgáltatáslistáján, könnyebbé téve a fiatalok elhelyezkedését. Számos tudományos folyóirat és szaklap lesz még elérhető a betérő számára. A fiataloknak szervezett programok előkészítése is itt folyik majd. Nem utolsó sorban pedig egy kikapcs-termet is tervezünk, darts-szal, csocsóval és mindennel, ami kell azért, hogy a mindennapi rohanás közepette kicsit kikapcsolódhasson a diák.
– Előre láthatóan mikorra tervezitek a ,,beköltözést”?
– Az adománygyűjtésünk június 1-jéig tart, azután húzunk egy vonalat, megvizsgáljuk, mit sikerült elérni. Akkor majd konkrétabban tudok erre a kérdésre válaszolni.
– Miért pont te vagy a projektfelelős?
– Októberben a csapat összeállta előtt mindenki beszámolt eddigi tevékenységeiről. Ekkor külön-külön beszéltünk arról, mit is szeretnénk elérni, mit várunk el a KMDSZ-től. A központ ötlete közös, de mindenképp éreztem azt, hogy képes vagyok létrehozni egy ekkora dolgot, dacolva az idővel és akadályokkal. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ilyen csapat mellett nem lehet rosszul dolgozni.
– Kikből áll a csapat?
– Vetési Imola, Szenkovits Ágnes pénzügyi felelősök; Szabó-Györke Zsombor, Mihály Ildikó és Zsigmond Brigitta sajtó, pr-felelős; Imreh-Rácz Előd, Gáspár Barna programokért, támogatókért felelős; Talpas Botond (KMDSZ-elnök); Borzási Sarolta jogi adminisztráció, gyűjtési formák; Fugel Edina telekért és beruházásokért felelős, és jómagam, Farkas Csongor projektfelelős.
FELHÍVÁS
Kérünk mindenkit, hogy lehetősége szerint adakozzon! A KMDSZ irodájában személyesen vagy telefonon házhoz kérve lehet téglajegyet váltani. Téglajegy-árak: 20 RON, 2000 HUF, 10 EUR, valamint 50 RON, 5000 HUF, 20 EUR, de diákpénztárcához illőt is lehet váltani 5 RONért.
A KMDSZ bankszámlájára folyamatosan lehet küldeni a felajánlásokat:
OTP BANK Romania S.A. Cluj Swift kód: OTPV RO BU Számlaszám: EUR: RO26 OTPV 2000 0010 6483 EU01 RON: RO69 OTPV 2000 0010 6483 RO01 HUF: RO73 OTPV 2000 0010 6483 HU01
A memorandum aláírásáért, valamint további információkért keresd a www.mik.kmdsz.ro weboldalt és a KMDSZ-irodát! KMDSZ Iroda: Kolozsvár, Avram Iancu utca 21. szám, hétköznap 10.00–20.00 óra között. Telefon: +40-264-595700 vagy +40-788-251026 E-mail: office@kmdsz.ro