A teltház ezúttal elmaradt, de a hideg ellenére több mint 17 ezer szurkoló jelent meg a stadionban. A fővárosiak tábora is óriási volt, szinte teljesen megtelt a vendégszektor.
Mandorlini a Nuno Claro – Panin, Piccolo, Alcantara, Veloso – Dani, E. Dica, Culio, Peralta – Y. Koné, Traore kezdőcsapatot küldte a pályára. Cadú hiányában Panin látta el a csapatkapitányi feladatokat. Hiányzott Gabriel Mureşan is, aki piros lapos eltiltás miatt nem léphetett pályára.
A mérkőzés elejét hol lapos, hol pedig dinamikusabb mezőnyjáték jellemezte, veszélyes támadást egyik csapat sem mutatott be. Az első negyed óra után a hazaiak egy fokkal jobban játszottak az ellenfélnél, de mégis hátrányba kerültek Culio bődületesen nagy hibája után: a középpályás fejjel akarta haza adni a labdát, de Andrei Cristea lába elé fejelte a labdát, aki az ötös vonal környékéről szemrebbenés nélkül belőtte a labdát. A gól után is a CFR játszott látványosabban, de az egyenlítés nem sikerült az első félidőben.
Szünet után a csapat teljesítménye tovább javult, folyamatos nyomás alatt tartotta a Mandorlini-gárda a bukarestieket. Már a 48. percben meglett az eredménye. A cseréből beállt Cristi Bud lövése megpattant, és Dolha fölött becsorgott a hálóba. Bud számára ez a találat az első kolozsvári színekben szerzett gólt jelentette, Dolha számára pedig az első nagy hibát.
Az egyenlítő gól nem nyugtatta meg a vendéglátókat, további támadások irányultak a vezetés megszerzéséért. A próbálkozások a visszájára fordultak, és a Dinamo Boştina révén újra előnyhöz jutott: a mintegy 18 méterről rúgott labda a hosszú sarokban kötött ki. Ez a gól rengeteg fejfájást okozott a CFR-nek. A csapat kibillent az egyensúlyából, és a fejetlenség vette át az uralmat.
Egyre több indulat gyűlt fel a pályán, Deac sportszerűtlen megmozdulása pedig piros lapot vont maga után a 84. percben. Az emberhátrány mégsem törte meg a lassan magukhoz térő hazaiakat, és a 86. percben Dolha újabb hibájából Culio kiegyenlített. A hajrában a győzelemre is esély adódott, de nem született újabb gól.
Természetesen nem maradtak el a kétséges helyzetek sem. A legjelentősebb Bud és Dolha esete: a 80. percben Bud büntetőterületen esett nagyot, de a tizenegyeshez ez kevés volt. A lassítások a szimulálást sem zárták ki – másrészt pedig eleve lesből indult az akció.
A döntetlennel a CFR továbbra is vezeti a bajnokságot, és úgy tűnik, Mandorlini is maradhat a csapat élén.
A 21. forduló eredményei: Kolozsvári CFR–Buk. Dinamó 2–2 (gólszerzők: Bud – 48., Culio – 86., illetve An. Cristea – 32., Boştina – 54. perc; kiállítva: Deac – 84. perc, a CFR játékosa), Karácsonkői Csalhó–Medgyesi Gázmetán 0–0 (kiállítva: Vasilache – 90., illetve Kubala – 50. perc), Ploieşti-i Astra–Jászvásári Poli 1–1 (Ganea – 77., illetve Negru – 80. perc), Buk. Steaua–Galaci Oţelul 1–0 (Stancu – 11. perc), Krajovai U–Brassói FC 3–0 (Gaman – 16., Barbu – 25., M. Costea – 36. perc), Curtea de Argeş-i Inter–Târgu Jiu-i Pandúrok 0–0 (kiállítva: Grecu – 82. perc, a Pandúrok játékosa), Gyulafehérvári Unirea–Buk. Rapid 0–1 (Iordache – 3. perc), Vaslui FC–Besztercei Glória 0-1 (Hora – 22. perc). A Temesvári FC–Urziceni-i Unirea találkozó lapzárta után ért véget.
Az állás:
1. Kol. CFR 21 11 6 4 27–14 39
2. Steaua 21 11 6 4 30–20 39
3. Rapid 21 11 5 5 40–24 38
4. Urziceni 20 10 6 4 28–17 36
5. Temesvár 20 9 8 3 31–14 35
6. Dinamó 21 9 8 4 27–17 35
7. Vaslui 21 10 5 6 28–22 35
8. Brassó 21 8 7 6 23–18 31
9. Oţelul 21 9 4 8 24–25 31
10. Medgyes 21 6 9 6 20–27 27
11. Astra 21 6 7 8 25–28 25
12. Jászvásár 21 7 4 10 20–29 25
13. Glória 21 5 9 7 19–26 24
14. Pandúrok 21 5 7 9 15–21 22
15. Krajova 21 6 3 12 29–31 21
16. Inter 21 5 3 13 17–35 18
17. Csalhó 21 3 6 12 17–38 15
18. Gyulafeh. 21 3 5 13 19–33 14