Nincsenek könnyű helyzetben a szülők, ha iskolát akarnak választani, hiszen szinte minden tanintézmény valami különlegeset, valami egyedit kínál, igyekszik vonzóvá tenni a programját. A Báthory-líceum képviseletében Tárkányi Erika magyartanár és Tóth Márta, a Step-by-step tagozat egy tanítója ismertette az iskola sokféleségének előnyeit. A Báthoryban ugyanis hagyományos, római katolikus szellemiségű és Step-by-step módszerrel oktató osztályok működnek, emellett gyerek- és eredményközpontú, és igyekszik szorongásmentes környezetben megvalósítani a differenciált oktatást. Szó esett a Báthory Szülő Szövetségről is, amely azért jött létre, hogy bejegyzett jogi személyiségként anyagilag támogassa a diákok iskolán kívüli tevékenységeit. A Step-by-step osztályok kapcsán pedig megtudtuk: idén végez az első stepes IV. osztály, a pedagógusok és az iskola vezetősége azonban megegyezett abban, hogy V. osztálytól is megpróbálják továbbvinni azokat a módszereket és szellemiséget, amelyet a gyerekek megszoktak, így próbálva számukra biztosítani a folytonosságot.
Az Unitárius Kollégium részéről Komjáthszegi Fábián Réka és Varga Ildikó tanítónők mutatták be az iskolát, kiemelve, hogy nem pusztán az oktatásra, hanem a nevelésre is nagy hangsúlyt fektetnek. Ősztől valószínűleg két első osztályt indítanak, átlagban 20-as gyermeklétszámmal. Hagyományos oktatási rendszerrel működnek, a diákok azonban választhatnak opcionális tantárgyakat is. Szó esett a hagyományos rendezvényekről, az évet kezdő játszóházról, a maratoni meseolvasásról, az iskola felszereltségéről, a tehetséggondozásról, a felzárkóztatásról, amelyre elsősorban román nyelvből és helyesírásból van szükség, valamint a heti három tornaóráról.
A Montessori iskolát Tordai Soós Katalin igazgató ismertette, kifejtve, hogy az intézmény a Montessori-pedagógiát ötvözi a református szellemiséggel. Abból indulnak ki, hogy minden gyermeknek esélye van az értékes életre, ezért mindenkinek önálló fejlődési lehetőséget biztosítanak. A gyermekek a speciális eszközök segítségével megtanulják az önálló munkát, megtanulnak önmagukkal szemben igényesnek lenni, beosztani saját idejüket. Az iskola nagy hangsúlyt fektet arra is, hogy a kicsikkel megszerettesse az olvasást, az igazgató elmondása szerint a gyermekek abban a szemléletben nőnek fel, hogy a jól elvégezett munka maga a jutalom.
A gyerekközpontúságot emelte ki a Waldorf Iskola képviseletében Dan Judit és Maczalik Abigél is. Elhangzott: az iskola tanterve kompatibilis a nemzeti alaptantervvel, csak éppen teljesen más módszerekkel dolgoznak. Céljuk, hogy a gyermek fejlődési szakaszainak megfelelően adagolják, de ne halmozzák az ismereteket, epochákban tömbösítve tantárgyakat. Fontosnak tartják a művészi nevelést, minden gyermek már első osztálytól kezdve tanul furulyázni, de kiemelt helyen állnak a képzőművészetek, kézműves tevékenységek is. Az iskola semmilyen valláshoz nem kötődik, de általános keresztény hangoltsággal működik, az egyetemes szépre, jóra, igazságra nevelve tanulóit.
Kislétszámú osztályaiban a Zenelíceum is igyekszik alternatív oktatási módszerekkel dolgozni, ismertette Nagy Vilma tanító és Maksay Júlia zenetanár. Elhangzott: a gyermekek megtanulnak egymásra figyelni az együttmuzsikáláson keresztül, így tisztelve egymás munkáját. A hangszeroktatás egyénileg folyik, a hangszert (a zongora kivételével) az iskola ingyen bocsátja a tanuló rendelkezésére. A gyermekek kórusokban énekelnek, együttesekben zenélnek, fellépési lehetőségekhez jutnak, családias hangulatban tanulnak, közös kirándulásokat, tevékenységeket szerveznek számukra. Ma már nem csak klasszikus zenét oktatnak, hanem nyitottak a jazz és a népzene irányába is.
Minden iskola kiemelte, hogy nyílt napjaira szeretettel várja az érdeklődőket, akik így betekintést nyerhetnek a mindennapi munkába.