Az utóbbi hónapok világjárvány miatti elszigeteltségében erkélyemről letekintve, csupán egyszer, talán kétszer láttam őt. Meglepett, hogy az a régről ismert egyenes tartású, szép szál ember, mintegy az élet összes terhét cipelve, meggyöngült testtel, meghajolt háttal és lassú léptekkel bandukolt hazafelé a rövid családi sétából. Reméltem, hogy mint már annyiszor életében, ezúttal is, akár a mesében, csak megrázza magát, és újból várhatom, amint magabiztos, egyenes léptekkel, mosolyogva közeledik felém.