Mexikói író udvarhölgyei a sétatéri színpadon
Vissza

Mexikói író udvarhölgyei a sétatéri színpadon

A chilei származású mexikói író, Ernesto Anaya Las Meninas (Az udvarhölgyek) című színdarabját viszi színre a Kolozsvári Állami Magyar Színház. Az Andrei Măjeri rendezésében készülő produkció a színház által néhány éve meghirdetett, fiatal rendezőknek szóló előadás-pályázat egyik nyertes projektje, derült ki a színház mai, a bemutatót beharangozó sajtótájékoztatóján. Ernesto Anaya drámája párhuzamba állítja a spanyol Aranykort és a posztmodern korszakot, a két korszak állandó párbeszéde pedig megmutatkozik az előadás szövegében, a díszletben, jelmezekben, átrepíti a nézőt a modern korból a barokkba.

Visky András, az intézmény művészeti vezetője elmondta, nagyon örül annak, hogy kortárs szerző produkcióját mutatja be a társulat, egy olyan drámát, amelynek a kolozsvári színházban lesz az első magyar nyelvű bemutatója. 

A sajtótájékoztatón Andrei Măjeri elmondta, sokáig úgy érezte, hogy a Kolozsvári Állami Magyar Színház nem nyit a fiatal rendezők felé, inkább a tapasztaltabb alkotókkal dolgozik, ezért nagyon örült annak, amikor két éve találkozott a fiatal rendezőknek szóló pályázattal. Úgy gondolta ez kiváló lehetőség, a pályázatra összesen három projekttel nevezett, ezekből a Las Meninas nyert.

A két kor közti párbeszéd az előadás jelmezeiben is megmutatkozik

– Amikor megláttam a pályázatot, rögtön Ernesto Anaya drámája jutott eszembe, ezért a Las Meninas volt az első projekt, amit leadtam a kiírásra – mesélte az előadás rendezője. – A drámát már azelőtt ismertem, és ismerve a kolozsvári magyar színház társulatát, repertoárját úgy éreztem, hogy találna ide ez a dráma – tette hozzá. – Ez egy nyugodtabb, lassúbb előadás, eltér attól, amit általában rendezni szoktam, ugyanakkor nagyon intenzív – fogalmazott Andrei Măjeri.

Az előadás fikció, amely történelmi elemekre, személyekre épül, a nyelvezete kevert, a Spanyol Aranykorból és a kortársból is merítkezik, így állandó a párbeszéd a két kor között, mesélte az előadásról a rendező. Ez a párbeszéd pedig az előadás vizuális elemeiben is megmutatkozik, derült ki a sajtótájékoztatón.

Az előadás díszletét Irina Chirilă tervezte, a jelmezek Lucian Broscățean, Carmen Cherecheș és Diana Flore munkái, az illusztrációkat, a jelmezek lenyomatait Keszeg Ágnes készítette. Lucian Broscățean elmondta, az előadás vizuális elemei között kortárs és barokk jellemzőket is találni, az előadás üres színpadtérrel dolgozik, de a színészek például 16–17. századi ruhákban játszanak.

Andrei Măjeri (bal) és Adrian Piciorea a sajtótájékoztatón

– Az előadásról eddig közzétett képek csak egy részét mutatják be az előadásnak, a többi részt megtartottuk meglepetésnek a premierre. Az előadás során a díszlet, az udvarhölgyek ruhája megváltozik, átalakul, a produkció egy kortárs színtérből indul, hightech eszközökkel, amely az előadás végére barokk térré alakul át – részletezte Lucian Broscățean.

Andrei Măjeri szerint az előadásban nagyon fontos a zene is, amelyet Adrian Piciorea tervezett. A hangtervező a sajtó képviselőinek elmondta: az előadásnak három dramaturgiai szála van, amelyek a produkció végén egyesülnek, a zenében pedig ezeket kellett követnie.

A Las Meninas című előadást március 29-én, pénteken este 8 órakor mutatják be, másodszor március 31-én, vasárnap este 8 órakor játsszák.

(Borítókép: A kép csak ízelítő, meglepetést ígérnek a pénteki premierre. Fotó: Biró István)


EZ ÉRDEKELHETI
KULTSZÍNTÉR ROVAT CIKKEI

ROPOGÓS ROPOGÓS

Narancs színű vészjelzés Kolozs ...
EP-választás - Kelemen Hunor: az ...
Cannes – Dél-koreai thriller ...

NÉPSZERŰ NÉPSZERŰ