Zelenszkij a függetlenség napján: Ukrajna újjászületett február 24-én

Zelenszkij a függetlenség napján: Ukrajna újjászületett február 24-én
Ukrajna újjászületett, amikor Oroszország február 24-én megtámadta az országot – jelentette ki szerdán Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ország függetlenségének 31. évfordulója alkalmából. Mint mondta, országa vissza fogja foglalni az elcsatolt Krímet és a megszállt területeket keleten.

Kifejtette: míg korábban úgy látta, a háború akkor érhet véget, ha béke lesz, most azt gondolja, hogy a harcoknak akkor lesz végük, amikor Ukrajna győzedelmeskedik.

A függetlenség napja egybe esik az orosz támadás hat hónappal ezelőtti kezdetével. Ukrajnában szerdán ünnepelték, hogy az ország 1991 augusztusában elszakadt a Szovjetuniótól, és az ukránok elsöprő többsége népszavazáson döntött erről.

 „Új nemzet jött a világra február 24-én hajnali 4 órakor. Nem született, hanem újjászületett. Egy nemzet, amely nem sírt, nem sikoltozott és nem rettent meg. Egy nemzet, amely nem hátrált meg, nem adta fel, és nem felejtett” – tette hozzá.

A Reuters hírügynökség jelentésében azt írta, hogy Kijev belvárosának utcái üresek voltak szerda reggel, miután napok óta sorozatos figyelmeztetések hangzottak el, hogy Oroszország újabb rakétatámadásokat indíthat Ukrajna ellen.

Kijevben tilos a nyilvános gyülekezés, kijárási tilalom van érvényben a frontvonal keleti részén fekvő Harkiv városában, amely hónapok óta tartó ágyúzásnak van kitéve. A főváros központjában a kormány a kiégett orosz tankok és páncélozott járművek roncsait helyezte el háborús trófeaként.

A hadsereg arra szólította fel az embereket, hogy vegyék komolyan a légiriadót.„Az orosz megszállók továbbra is folytatják a polgári objektumok elleni légi és rakétatámadásokat Ukrajna területén. Ne hagyják figyelmen kívül a légiriadó-jelzéseket” – állt a vezérkar szerda kora reggel kiadott közleményében.

NATO: még több fegyvert kell adni Ukrajnának

Sürgősen tovább kell növelni Ukrajna katonai támogatását ahhoz, hogy az orosz támadás alatt álló ország tárgyalások útján és szuverén nemzetként kerüljön ki a háborúból - mondta a NATO főtitkára egy szerdai német lapinterjúban. Jens Stoltenberg a Die Welt című lapban közölt interjúban kiemelte, Vlagyimir Putyin orosz elnök „nagy stratégiai hibát” követett el és „kudarcot vallott”.

Aláhúzta, a NATO nem vesz részt a konfliktusban, de segít Ukrajnának, hogy érvényesíthesse az ENSZ Alapokmányában rögzített önvédelmi jogát. Felidézte, hogy a katonai szövetség már 2014 óta, az Ukrajnához tartozó Krím félsziget Oroszországhoz csatolása óta támogatja az ukrán fegyveres erőket.

A fél éve indított orosz támadás elleni védekezés sikere is teljes mértékben a nyugati katonai támogatásától függ - tette hozzá. Ukrajna önvédelmi képességének fenntartása “a mi felelősségünk”, de “nemcsak Ukrajnának, hanem egész Európának fontos”, mert ha Vlagyimir Putyin győz, akkor még veszélyesebbé válik a világ, a nyugati országok pedig “sebezhetőbbek” lennének, hiszen az orosz elnök arra a következtetésre jutna, hogy katonai erővel bármit elérhet - fejtette ki.

Oroszország az energiát is fegyverként használjaHozzátette: Oroszország az energiát is fegyverként használja, méghozzá Németország és a többi NATO-tagállam ellen. Így a németekre, mint minden más európaira is “valószínűleg kemény tél” vár, magas energiaárakkal és nagy inflációval. Ezeknek a nehézségeknek az oka “Putyin brutális háborúja” - jelentette ki a NATO főtitkára.

Mint mondta, a háború valószínűleg tárgyalásokkal ér majd véget, az Ukrajnának elfogadható tárgyalási eredményt pedig nagyban meghatározzák a harctéri sikerek. Ezért az Ukrajna mint szuverén nemzet fennmaradását biztosító békés rendezés érdekében “a legjobb, amit tehetünk, hogy több katonai támogatást adnunk, méghozzá a lehető legtöbbet, a lehető leggyorsabban és a lehető leghamarabb” - húzta alá.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Az Egyesült Államok hatmilliárd dollár értékű új katonai felszerelés ukrajnai szállítása mellett kötelezte el magát. A védelmi minisztérium bejelentése szerint az ukrán hadsereg számára új megrendelés formájában jutnak majd el az eszközök, amelyeket közbeszerzésként az amerikai hadiipar szereplői és egyéb partnerek gyártanak le.
Külpol
Orosz rakéta- és dróntámadás érte az ukrán fővárost és a nyugat-ukrajnai Lviv régiót vasárnap – közölték ukrán tisztviselők. Készültségbe helyezték a lengyel ügyeletes légierőt, mivel az egyik orosz rakéta megsértette Lengyelország légterét.
Külpol