Vincze Loránt Brüsszelben: “Jó napot kívánok, Iohannis elnök úr”

Vincze Loránt, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) európai parlamenti (EP-) képviselője a vitában románul elmondott felszólalását magyar köszöntéssel kezdte, majd kijelentette, hogy Klaus Iohannis román elnök "2020-ban a magyar nyelvet politikai eszközként használta ellenfeleivel szemben".

“Jó napot kívánok! Elnök úr, ezt a magyar nyelvű köszöntést minden román állampolgár megérti Romániában, de nem azért, mert a többség elkezdte tanulni a magyar kisebbség nyelvét, hanem mert ön 2020-ban a magyar nyelvet politikai eszközként használta ellenfeleivel szemben” – fogalmazott a képviselő.

Azzal vádolta meg Iohannist, hogy elnöki mandátumának kezdete óta nem reagál a magyar közösség azon javaslatára, miszerint az ország román többségének paktumot kellene kötnie a kisebbségekkel. Az Európai Unióban már léteznek sikeres kisebbségvédelmi modellek, de ezekről Bukarestben még beszélni sem lehet - jelentette ki. Meglátása szerint Romániában erősödnek a szélsőséges hangok. Az idegengyűlölet és az antidemokratikus, Európa-ellenes magatartás ugyanarról a tőről fakad - szögezte le.

"Egyetértek önnel abban, hogy sok még a tennivaló Romániában, amint az Európai Unióban is Romániáért. Az Európai Unióba való teljes integráció útján haladunk, ezért a schengeni övezethez való teljes csatlakozásnak valósággá kell válnia" - tette hozzá felszólalásában Vincze Loránt.

A Vincze Loránt Facebbok-oldalán megtekinthető videón látható: Klaus Iohannis (kaján) mosollyal hallgatta végig a képviselő szavait és a későbbiekben sem reagált ezekre. 

 

Iohannis: Románia továbbra is részt vesz az Ukrajnát támogató közös uniós erőfeszítésben

 

Románia elnöke az ülésén tartott beszédében azt emelte ki: az Európai Uniónak továbbra is ki kell állnia Ukrajna és népe mellett, "ez a meggyőződésem annak ellenére, hogy egyes hangok arra hivatkoznak, hogy belefáradtak az irántuk mutatott szolidaritásba" - jelentette ki.

"A demokrácia, a területi integritás és a szuverenitás, valamint a szabályokon alapuló nemzetközi rend védelme nem lehet fáradtság tárgya" - húzta alá. Mint mondta, Románia továbbra is részt vesz az Ukrajnát támogató közös uniós erőfeszítésben, valamint a szomszédos Moldova támogatásában is, amelyet intenzíven érint a térség válsága.

Iohannis beszédében megerősítette a román népnek "Európa tagadhatatlan erejébe és a közös, szolidáris európai fellépés értékébe vetett bizalmát". "A koronavírus-járvány hatásai, az Ukrajna elleni orosz háború, a közel-keleti konfliktus csak néhány azon drámai fejlemények közül, amelyek az elmúlt években próbára tették nemcsak a reagálási képességeinket, hanem az unióhoz, az értékekhez és az elvekhez való őszinte ragaszkodásunkat is" - jelentette ki.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az uniós csatlakozás tagadhatatlan előnyökkel járt Románia számára, és hangsúlyozta, hogy az országa és a többi uniós tagállam közötti légi és tengeri határellenőrzések márciusi felszámolását "gyorsan követnie kell a szárazföldi határellenőrzések megszüntetésének".

Beszédében kitért arra is, hogy a globális kihívások mellett egyre csökken az uniós intézményekbe vetett közbizalom, azonban az EU egysége nem ingott meg a számos megpróbáltatás ellenére sem. "Mindazonáltal tisztában kell lennünk a növekvő euroszkepticizmussal. Ennek hívei olyan kérdéseket vethetnek fel, amelyek részben valódiak, azonban rossz és veszélyes megoldásokat kínálnak, amelyek válságba sodornák társadalmainkat" - hívta fel a figyelmet.

Iohannis kiemelte: az Európai Unió gazdasági súlyát tükröznie kell nemzetközi politikai szerepének. Az EU rendelkezik a céljai eléréséhez szükséges jogi és intézményi eszközökkel, de az is nyilvánvaló, hogy ésszerűsíteni kell a döntéshozatali kapacitásokat - tette hozzá.

"Alaposan elemeznünk kell, hogy milyen intézkedéseket hozhatunk, miközben egyesek úgy vélik, hogy a döntéshozatali mechanizmusok valódi hatékonysága lehetetlen az uniós szerződések módosítása nélkül, míg mások radikálisan kizárják ezt a lehetőséget" - fejtette ki. Véleménye szerint "ki kell használni a jelenlegi szerződések keretében rendelkezésre álló összes lehetőséget a zökkenőmentesebb és gyorsabb döntéshozatal érdekében, a szerződések módosítási lehetőségének kizárása nélkül".