Ukrán válság - Románia menekültáradatra készül

Ukrán válság - Románia menekültáradatra készül
Románia felkészült arra, hogy fegyveres konfliktus esetén Ukrajna felől ellenőrizetlen menekültáradat érkezhet az országba - írta kedden az Adevărul című lap, Lucian Bode belügyminiszter televíziós nyilatkozatára hivatkozva.

A tárcavezető az Antena 3 hírtelevízióban beszélt az előkészületekről. A kedden véglegesítendő cselekvési terv a menekültek lehetséges érkezési útvonalainak feltérképezésére, ideiglenes befogadótáborok kialakítására és elektromos energiával történő ellátásukra, valamint a menekültek egészségügyi gondozásának biztosítására is kiterjed.

Az ukrán határ menti megyékben leltárba vették a célnak megfelelő épületeket - sportcsarnokokat, kollégiumokat, panziókat és szállodákat -, valamint azokat a helyszíneket, ahol ideiglenes táborokat alakíthatnak ki. A menekültek jogállását tanúsító iratokat a belügyi alkalmazottak, elsősorban a bevándorlási hivatal (IGI) dolgozói fogják kiállítani - magyarázta a miniszter.

Bode nem adott pontos választ arra a kérdésre, hogy Románia hány menekültet tudna befogadni, csak annyit mondott: felmérték, jelenleg hány szálláshelyet tudnak biztosítani épületekben és ideiglenes táborokban, ugyanakkor, mint mondta, Románia felkészült arra, hogy megfelelő választ adjon bármilyen válságra.

"A belügyminisztérium erőfeszítései között elsőbbséget élvez az államhatárok védelme. Szeretném világosan leszögezni: Románia határai biztonságban vannak, Románia biztonságos ország" - idézte az Adevărul a belügyminisztert.

A Legfelsőbb Védelmi Tanács január 26-i, az ukrán válság miatt összehívott ülésén döntött az ország reakcióképességének javítását célzó intézkedésekről, egyebek mellett arról, hogy Bukarest hogyan készüljön fel lehetséges menekültáradatra.