Tusványos – „Van, ami örök” az idei tábor mottója

Tusványos – „Van, ami örök” az idei tábor mottója
Az élet örök értékeihez és a tábor hagyományaihoz ragaszkodás jegyében, „Van, ami örök” mottóval kedden kezdődik meg Tusnádfürdőn a 31. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor. Az erdélyi Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) és a budapesti székhelyű Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítvány Tusványosként emlegetett, vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata több mint négyszáz közéleti és szórakoztató programmal várja az érdeklődőket.

A Tusványos egyedi színfolt a nyári rendezvénykínálatban, három évtizedes fennállása pedig azt igazolja, hogy igény van a közéleti és politikai témákat kulturális programokkal, valamint szórakozási lehetőséggel ötvöző székelyföldi rendezvényre, emelte ki egy sajtónyilatkozatában az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke, a Tusványos politikai programfelelőse. A szervezők ezért nem feltétlenül az újításokra összpontosítanak, hanem inkább arra, hogy a Tusványos az maradjon, amiben egyedi, és amiért törzsközönsége megszerette.Orbán Viktor is tart előadástTusványoson a mindenkori újdonságot az időszerű politikai témák adják, amelyeket Sándor Krisztina programfelelős idén négy témakörbe csoportosított. Az első a háború és következményei, a második a gazdasági helyzet és a válságkezelés, a harmadik Európa jövője, kilátásai, a negyedik pedig „minden, ami nemzetpolitika.” Idén sem marad el a Kárpát-medencében működő magyar érdekvédelmi szervezetek és pártok vezetőinek péntek délelőtti nemzetpolitikai kerekasztala, szombaton pedig Orbán Viktor miniszterelnök és Tőkés László, az EMNT elnöke tart előadást, valamint válaszol a közösség kérdéseire. A fórumon a szabadegyetem egyik alapítója, Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke lesz a moderátor.Idén 47 partnerszervezet 27 helyszínen szervez programokat, ezek között újdonságok is vannak, mivel egyes előadósátrak átalakultak, a számukat ugyanis a helyszűke miatt nem lehet már növelni. A programfelelős a Magyar Kultúra sátrat emelte ki az új helyszínek közül, valamint a Buzánszky Jenő-sportteraszt, ahol sok jeles magyar sportolóval, olimpikonnal és Marco Rossival, a labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányával is találkozhatnak az érdeklődők. A részletes program a Tusványos.ro honlapon olvasható, és mobilalkalmazással is elérhető.Kétéves kihagyás után...A Tusványost a koronavírus-járvány és az ezzel kapcsolatos egészségügyi korlátozások, illetve bizonytalanságok miatt sem 2020-ban – a 30. évfordulón – sem 2021-ben nem lehetett megszervezni. A kétéves kihagyás után a szabadegyetemi előadások tematikájában sem lehet eltekinteni a világjárvány következményeitől, mint ahogy attól sem, hogy Romániában éppen felfelé ível a járványgörbe hatodik hulláma. Sándor Krisztina szerint a hatóságok semmilyen ezzel kapcsolatos intézkedést nem kértek a szervezőktől a megszokott közegészségügyi elvárásokon, a szervezőktől igényelt családorvosi igazolásokon kívül.Egy másik – egyébként már régóta fennálló – szervezési aggály, hogy a fenyőerdők által körülvett Tusnádfürdőre évek óta bejárnak kukázni a vadászati tilalom óta elszaporodott medvék. Sándor Krisztina szerint a polgármesteri hivatal, a vadőrök, a csendőrök fel vannak készülve a helyzet kezelésére, jó néhány medvét el is vittek, de semmi garancia nincs arra, hogy a nagyvadak nem térnek vissza.
Csak azt tudják javasolni a rendezvény résztvevőinek, vigyázzanak egymásra, ne menjenek hajnalban egyedül a szálláshelyükre, mert akkor a legvalószínűbb, hogy medvével találkoznak. Ha ez mégis bekövetkezik, akkor ne etessék a vadat, ne próbáljanak közös szelfit készíteni vele, hanem kerüljék ki, és hívják a 112-es sürgősségi számot.
Délután négy után fizetősBár a Tusványos alapítóinak gyermekei is felnőttek már, a Tusványos mindmáig megőrizte diáktábor jellegét, ahol a közélet iránt még nem túl fogékony fiatalok is számos érdekes rendezvényt, szórakozási lehetőséget találnak – mutatott rá a programfelelős. A legtöbb fiatal a sátortábort választja, de sokan magánházak udvaraiba kérezkednek be sátraikkal. A Tusványosra a belépés ingyenes, csak a délután négy óra után – tehát kifejezetten „bulizni” – érkezőknek kell alkalmanként harminc lejt fizetniük a karszalagért, 120 lejért pedig a teljes hétre érvényes „koncertbérlet” is vásárolható.

A rendezvénysorozat a július 19-i, „nulladik napi” koncertekkel – a Transylvanium, Nagy Feró és a Beatrice, valamint a Tankcsapda fellépésével – kedden este kezdődik; a szakmai-közéleti programok hivatalos megnyitójára szerda délelőtt kerül sor. A hét folyamán a Margaret Island, Kowalsky meg a Vega, az Aurevoir, a Bagossy Brothers Company, a 4S Street, a Blahalouisiana, Szabó Balázs Bandája és a Honeybeast is fellép a 31. Tusványoson.

(Fotó: Kiss Olivér)

varosnapokHirdetés