Megjelent a Szabadság napilap mellékletében, a Református Híradó húsvéti számában.
Háborús hangulatban, amelyben több mint egy éve élünk, és bele is fásultunk némileg, látszólag nem is érdekel, arcrebbenés nélkül hallgatjuk a haditudósítást, és az írott tudósítás szalagcímét olvasva érdeklődés nélkül továbbsiklunk, nagyon sokan szenvedéstől való félelmükben állandó rettegésben élnek.
A gyermekek ma a túlzott szülői gondoskodás miatt burokban nőnek fel, nem ismerik a kudarcot, nem is tudják feldolgozni azt. Gyakran fiatal felnőttként szembesülnek az élet ezen oldalával. Amikor az ember szembesül a kudarccal, és nincs erre felkészülve, lelkileg összedől. Az egyén eszményített világképe dől össze ilyenkor, és ezzel magával rántja a teljes életét. Azért látunk annyi kiégett embert, mert nincsenek lelkileg felkészülve az akadályra, küzdelemre, netán lelki és testi szenvedésre.
A keresztyén ember a húsvétot járva szembesül Jézus Krisztus szenvedésével, halálával és a feltámadásban megújuló élettel. Húsvét nagyhetében erőteljesen előtérbe kerül az „Úr szenvedő szolgája”, Jézus Krisztus testi szenvedése. Erre ráhangolódva akarva-akaratlanul tudatosodik a keresztyén emberben, hogy nincs élet szenvedés nélkül. Jézus Krisztus helyettes szenvedése és halála mellett a mi szenvedésünk szinte elhanyagolható, eltörpül. Nem is fogunk a magunk bajára gondolni. Ha felemeljük fejünket, a feltámadás fényében nyer értelmet Krisztus áldozata, és válik elhordozhatóvá a mi szenvedésünk is.
A Krisztus lábnyomában járó keresztyén ember húsvétkor, a feltámadás ünnepén feloldódik lélekben, és örvend a bűnbocsánatnak, az Isteni szeretetnek, a felkínált lehetőségnek. Saját szenvedéséből is megújul az új életre.
