Svédország, az ígéret földje, a „humán nagyhatalom” sokak szerint állatorvosi lova lett a szélsőségesen megengedő menekültpolitikának, amely az őshonos polgárokat deffenzívába kényszeríti a bevándorlókkal szemben. (Félreértés ne essék: ott élő gondolkodók, közírók, biztonság- és szociálpolitikával foglalkozó szakemberek vélekednek így, akik egyre gyakrabban hallatják a hangjukat a nemzetközi sajtóban.) A svéd adminisztráció illetékes hivatalaiban nyakatekert magyarázatok születnek, hogy miért kell a jóléti társadalmat felépítő svédeknek alkalmazkodniuk a bevándorlók életviteléhez. Ezek a direktívák azonban józan paraszti logikával és a kölcsönös tiszteleten alapuló viszony normái szerint nehezen értelmezhetők. (Hangsúly a kölcsönösségen van!) Ha egy európai ember a Közel-Keletre látogat, meg sem fordul a fejében, hogy akárcsak rossz szóval illesse a vendéglátó közösség életviteli szabályait, mert könnyen egy fogdában találhatja magát. Ezzel szemben az alapvető polgári és politikai jogok paravánja mögül meglepő vehemenciával igyekeznek némelyek az alapvető együttélési normák elleni cselekedeteket relativizálni, és a tolerancia nevében elfogadhatóvá tenni olyan viselkedésmintákat, amelyekben a világnak ezen a térfelén kódolva van a konfliktus lehetősége.
A jogi ügyekre szakosodott Dagens Juridik nevű periodika ez év februájában számolt be arról, hogy hány többnejűségben élő embert azonosított a svéd adóhivatal. (A vonatkozó írás ma is elérhető a honlapjukon, magyar nyelven több internetes portál szemlézte annak idején.) Számuk meghaladja a háromszázat annak ellenére, hogy a svéd törvények nem ismerik el ezt az életformát. Mivel azonban a házasságok még a Svédországba település előtt köttettek, egy joghézag miatt szemet hunynak fölötte. Árnyalja némileg a képet, hogy márciusban a svéd parlament az országot kis szünetekkel immár hetven (azaz: 70!) éve kormányzó szociáldemokraták ellenében legalább a gyerekházasságokat lehetővé tevő jogi kiskaput bezárta a jövőre nézve. Sokat elárul a svéd kormánypárt „Stockholm-szindrómájáról”, hogy képviselői a vonatkozó jogszabályt nem támogatták. (Azóta viszont több alkalommal is szorítottak a svéd bevándorláspolitikán, nyilván a közelgő szeptemberi választásokra figyelve.)
Abszurdabbnál abszurdabb történetekről, filmbe illő drámai élethelyzetekről értesülünk a bevándorlás kapcsán nap mint nap. Íme néhány önkényesen kiragadott, ám tanulságos példa! Az ISIS terroristáinak humanizmusát és a róluk szóló sajtóbeszámolók elfogultságát bizonyítandó széplelkű holland, svájci és amerikai turisták bringáznak Afganisztán és Tádzsikisztán életveszélyes határvidékén, hogy ott módszeresen halálra gázolják őket, és élve többé sose kerüljenek elő. Gyereklányként iszlamista terroristák fogságába esett, szexrabszolgaságból szabaduló jazidi nő találja szemben magát egykori fogvatartójával, aki menekültként vele együtt Németország vendégszeretetét élvezi a „willkommenskultur” jegyében. (A történet abszurditását csak fokozza, hogy a hatóságok tehetetlenek, hiszen az illető „menekült”, miután ismét megfenyegette áldozatát, nyomtalanul felszívódott. Az Ashwaq névre hallgató jazidi nő azóta egy kurdisztáni menekülttáborban lelt biztonságra, és a szigorú bevándorláspolitikája miatt bírált Ausztráliába készülnek őt befogadni.) Ami pedig Svédországot illeti, elég, ha szóba hozzuk az értelmi sérült, árva magyar lány, Wilhelm Fruzsina 2015-ös esetét, aki vele törődő egyetlen hozzátartozójánál, nagynénjénél élt egy ideig Malmőben, ám a svéd bevándorlási hivatal szerint ez túl nagy terhet jelentett az ország szociális ellátórendszerének, és bár a magyar állam átvállalta volna ezeket a költségeket, a lányt mindközönségesen kiutasították az országból.
Minden jel arra mutat, hogy a szavát ritkábban hallató, kényes közéleti kérdésekben nehezen megszólaló, átlagos európai polgár fejében lassan szétválik a napi valóság tapasztalata és az uralkodó narratíva mindarról, amit ma a „mainstream” kínál neki. Tabuk dőlnek meg a közbeszédben és a szavazófülkékben egyaránt. Nincsenek ezzel másként a svédek sem. A bevándorlás kapcsán felmerülő problémák, összeférhetetlenségek, anomáliák, a nagy kibeszél(hetet)lenségek, elhallgatások és mellébeszélések minden, ezzel ellentétes törekvés dacára a svéd választási kampány központi témájává tették a bevándorlás kérdését. Ahogy azt Közép-Európában vagy Németországban láthattuk, elképzelhető, hogy emiatt a Svéd Szociáldemokrata Pártnak is története legrosszabb választási eredményére kell felkészülnie szeptember 9-én, és nem biztos, hogy eddigi retorikájuk finomhangolása elegendő lesz a katasztrofális vereség elkerülésére. Számos példa van arra a közelmúltból, hogy az uralkodó narratívák miatt a választók egyszerűen elhallgatják pártpreferenciáikat a közvéleménykutatók elől, ám a szavazófülke magányában már a lelkiismeretük, netán jól felfogott érdekeik szerint voksolnak. Az öntudatos svéd választópolgárokat nettó ostobaság lenne bunkónak tekinteni, bár erre az eredmények ismeretében sok példát látunk majd, ahogy azt a Brexit alkalmával is tapasztalhattuk. Ez persze még nem jelenti azt, hogy radikálisan átalakul a svéd politikai paletta, viszont előfordulhat, hogy a bevándorlásellenes retorikájuk miatt egyre népszerűbb Svéd Demokraták megkerülhetetlenné válnak a Riksdagban. Az arányos svéd választási rendszernek van egy meglehetősen furcsa mozzanata: mindegyik induló párt nevét külön szavazólapra nyomtatják, az üres szavazólapokat pedig (nyilván pártpreferenciák szerint) a választók egy mindenki által jól látható, tehát megfigyelhető polcról veszik el, esetleg aktivisták nyomják a kezükbe. Nézőpont kérdése, hogy ez a gyakorlat demokratikus deficit-e vagy sem a jogállami kérdésekben határozott álláspontokat megfogalmazó Svédországban, egy azonban biztos: a svéd jóléti társadalomban megjelenő, és évek óta mélyülő törésvonalak csalhatatlanul jelzik, hogy valami nincs rendjén az ígéret földjén.
