Sporthírek röviden

Sporthírek röviden

U ALEXANDRION: GYŐZELEM A BARÁTSÁGOSON

Az Alin Bondar edzette Kolozsvári U Alexandrion női kézilabdacsapata, kihasználva a Virágok Ligája bajnoki szünetét, már a harmadik barátságos mérkőzésnél tart. Mindhárom esetben a Minaur volt az ellenfele, de miután Nagybányán kétszer is kikapott (33–24 és 30–28), a Horia Demian Sportcsarnokban csütörtökön rendezett találkozón visszavágott, és 30–25 (17–13) arányban diadalmaskodott. A mester elégedett volt a csapat fejlődésével, elmondása szerint a bajnoki szünetben nem változik a keret: senki sem távozik, de új játékost sem igazolnak. A kolozsváriaknak következik a szilágysági előkészületi torna december 21-én és 22-én, ahova a házigazda Zilahi KK mellett még a Krajovai MSC-t és a Szlatinai MSC-t hívták meg.

HOKIBAJNOKSÁG: JÁTÉK NÉLKÜL VESZTETT CSÍKSZEREDA

A román jégkorongbajnokság és az Erste Liga éllovasa, a Csíkszeredai Sportklub nem állt ki csütörtökön Brassóban a Korona ellen, így zöldasztalnál, játék nélkül 5–0-ra elveszítette a bajnoki mérkőzést. A csíkiak korábban kérték a meccs elhalasztását, azzal indokolva, hogy több játékosuk sérült, de ebbe nem egyeztek bele a brassóiak. A székely csapat ezenkívül 5000 lej pénzbírságot és három pont levonást is kap.

További, eddig nem közölt eredmények: • Bukaresti Steaua–Gyergyói HK 1–9 (0–2, 1–6, 0–1) és 2–12 (0–3, 1–5, 1–4). Az állás: 1. Csíkszereda 55 pont/22 mérkőzés, 2. Korona 53/20, 3. Galaci MSC 31/11, 4. Gyergyó 26/18, 5. Steaua 14/21, 6. Csíkszentdomokosi Márton Áron HC 0/14 (26–140), 7. Bukaresti Sportul Studenţesc 0/16 (27–300).

U-BT: AMERIKAI VÉDŐVEL ERŐSÍTENEK

A Kolozsvári U-BT férfi kosárlabdacsapata bejelentette, hogy amerikai védő érkezik az együtteshez Darrin Dorsey személyében, és hogy a szerb Pedja Sztamenkovics távozik az együttestől. Dorsey a Glendale High School iskolás csapatánál kezdte, majd egyetemistaként a Bakersfield, a Dakota Wesleyan és a Berea College együttesét is erősítette. A 31 éves amerikai kosaras korábban a görög Holargosnál játszott, de korábban megfordult még a kanadai Halifax, a mexikói Ostioneros de Guaymas, a kolumbiai Cafeteros Armenia és Bambuqueros de Neiva, az argentin Unión de Santa Fé, az izraeli Hapoel Kfar Saba, a francia Poitiers, ESSM Le Portel és Élan Chalon továbbá a török Usak Sportif gárdájánál. Az U-BT számára következik a fővárási kiszállás a Steaua ellen, szombaton 16.15 órai kezdettel lép pályára a Nemzeti Liga A-csoportjában rendezett bajnoki találkozón (élőben közvetíti a DigiSport4 tévéadó).

RÖVIDPÁLYÁS ÚSZÓ-VB: HOSSZÚ KATINKA ARANYÉRMES 100 MÉTER VEGYESEN IS

Hosszú Katinka aranyérmet nyert 100 méter vegyesen a kínai Hangcsouban zajló rövidpályás úszó-világbajnokság pénteki versenynapján. A háromszoros olimpiai bajnok 57,26 másodperccel nyert, második a japán Imai Runa (57,85), harmadik pedig a jamaicai Alia Atkinson (58,11) lett. Hosszú ezt a számot sorozatban negyedszer nyerte meg a rövidpályás vb-ken. A 29 éves Hosszú a kínai városban a harmadik, összességében a 16. világbajnoki aranyát gyűjtötte be 25 méteres medencében, ezenkívül szerzett egy ezüstérmet is.

promedtudo2Hirdetés