Sikeres kamarazene-koncert Szamosújváron

Sikeres kamarazene-koncert Szamosújváron
Felejthetetlen zenei élményben volt részük hétvégén a szamosújváriaknak. Ki gondolta, hogy egy kisvárosban ennyi érdeklődőt vonz a kamarazeneest. Nagy meglepetésre még Bukarestből, Kolozsvárról és Désről is érkeztek zenekedvelők, a nemrég felújított templom zsúfolásig megtelt, az érdeklődők már a koncert előtti napokban lefoglalták a rendelkezésre álló helyeket.

SZÉKELY CSABA

A hazai kulturális örökségeket népszerűsítő SoNoRo Egyesület turnéjának részeként a ferences (római katolikus) templomban nem mindennapi kamarazene-koncertre került sor, három tehetséges művész közreműködésével: Alexandra Tîrşu (hegedű), Kirill Troussov (hegedű) és Răzvan Popovici (brácsa). A műsoron Wolfgang Amadeus Mozart-, Kodály Zoltán-, Alekszej Igudesman- és Antonín Dvořák-művek szerepeltek. Az egybegyűlteket Küsmődi Attila plébános köszöntötte, aki nagy örömmel és megelégedéssel fogadta a vendégek azon döntését, hogy erdélyi turnéjuk során Szamosújvárt is felkeresik. Az eseményt Vajda Dániel református lelkész is megtisztelte jelenlétével.

A hangversenyre a belépés meghívásos alapon, valamint ingyenes jegyek előzetes kiváltásával történt, ez pedig komoly feladat elé állította a szervezőket, akik nem számítottak éppen ilyen nagy érdeklődésre olyan municípiumban, ahol eddig inkább a népzenének volt hagyománya. A hétvégi koncert sikere azonban bebizonyította, legújabban a komolyzene is kezd teret hódítani a lakosság körében.

A színhely Szamosújvár egyik leglátogatottabb turisztikai és történelmi látványossága, az 1748 és 1857 között épített Alcantarai Szent Péter-templom volt. Az épület barokk stílusban készült, annak specifikus elemeivel, hajó alakban, több kápolnával és oltárral. A Maria de Loretto-kápolna 1760-ban készült el, a Szent Ferenc-kőoltár pedig 1761-ben. Ezelőtt három évvel teljesen felújították a Bábolna (Vízutca) utcában található templomot, amely eredeti szépségében csillog, nem véletlenül került fel a SoNoRo-program országos listájára, mint kamarakoncertek kijelölt helyszíne. Az utóbbi esztendőkben a templomban rendszeresen tartanak orgonakoncerteket, a zenei rendezvények fő szervezője és támogatója pedig Molnár Árpád kántor, aki a SoNoRo által indítványozott hangversenynek is lelkes házigazdája volt.

A turné erdélyi körútjának állomásai között az aradi Igazságügyi Palota, a paszmosi Teleki-kastély és a nagybányai Művésztelep is szerepelt.

Borítókép: Kamarazene-koncert a szamosújvári ferences templomban, fellépők (balról jobbra) Kirill Troussov, Răzvan Popovici  és Alexandra Tîrşu. Fotó: SoNoRo/Șerban Mestecăneanu