Rendezvényajánló

TEHETSÉGNAPOT SZERVEZA NYILAS MISI EGYESÜLET

V. Tehetségnapját szervezi a Nyilas Misi Tehetségtámogató Egyesület 2017. április 1-én, szombaton 9 és 13 óra között a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban. A Tehetségnapon az egyesület ösztöndíjasainak kívánnak lehetőséget biztosítani a bemutatkozásra. Alkalom lesz arra is, hogy a jelenlevő tanulók, tanárok és támogatók megismerkedjenek egymással és az egyesület képviselőivel. Az ösztöndíjasok közül lesznek, akik tudományos munkáikról, versenyeken elért eredményeikről számolnak be, mások képzőművészeti alkotásaikat hozzák el az eseményre, és lesznek olyanok is, akik hangszeres előadással, énekléssel színesítik a tehetségnapot. A rendezvényen első alkalommal adják át a Bánffy Miklós nevét viselő ösztöndíjat, amelyet Oplatka András történész, újságíró és műfordító felajánlásából hozott létre az egyesület. Meghívottként fellép Kacsó Hanga Borbála népdalénekes, a 2014-es Fölszállott a Páva énekes kategória győztese. A bemutatkozókat kötetlen beszélgetés követi, amelynek központi témája a tehetségek felkarolásának fontossága a romániai magyar közoktatás jelenlegi helyzetében, a pedagógusok tapasztalatai, a tanulók gondjai, sikerélményei. Minden érdeklődőt szeretettel várnak!

15 EZER FACSEMETÉT ÜLTETNEK A HÉTVÉGÉN

Ötödik alkalommal szervez faültetést a CERT-Transilvania Egyesület április 1-jén, szombaton. Az érdeklődők a Hója erdő és Szucság falu közötti 3 hektáros területen ültethetnek el 15 ezer facsemetét a Romsilva vállalat és a helyi önkormányzat által is támogatott faültetési akción. Az egyesület 400 önkéntese ezzel a figyelemfelkeltő akcióval arra világít rá, hogy minden lecsupaszított erdélyi területet újra be kellene ültetni. Az érdeklődők az office@cert-transilvania.rocímen jelezhetik részvételi szándékukat. A szervezők főleg fiatalokat várnak, akikben tudatosítani kívánják, hogy a természet ajándékait meg kell hálálni.

ÁPRILIS 1-JÉN KÍSÉRLETSZOMBAT!

A hangsúly idén az 5 bemutató-előadáson van, amelyek órarendje az atom.ubbcluj.ro/empirxhonlapon tekinthető meg, illetve ugyanitt lehet ezekre helyet fenntartani (regisztrálni). Kicsiknek 2 rövid előadást (Szín-játék, illetve Lufi-show), nagyobbaknak 3-at (egy hőtani, egy fénytani és egy atomfizikai jelenségekkel kapcsolatos előadást) ajánlanak a szervezők. Ezeken kívül természetesen a BBTE főépületének (Farkas u. 1. sz.) udvarán és folyosóin kipróbálható, játékos kísérletek várják az érdeklődőket az egyetem Fizika Karának és az EmpirX Egyesületnek a szervezésében. A rendezvényen való részvétel ingyenes. Szeretettel várnak minden érdeklődőt 10 és 15 óra között.

MADARAK VILÁGNAPJA KOLOZSVÁRON

ÉS A SZÉNAFÜVEKEN

A Román Ornitológiai Társaság Kolozs megyei kirendeltsége ezért kétnapos rendezvényt szervez a Madarak Világnapja alkalmából: április 1-jén Kolozsváron, míg április 2-án a Szénafüvek Természetvédelmi Területeken. Április 1-jén, szombaton reggel 9 és 11 óra között a Néprajzi Múzeum szabadtéri részlege előtt találkoznak az érdeklődők a szakemberekkel. A két órás séta során beazonosítják a látott madarakat, és válaszolnak a jelenlevők madarakkal kapcsolatos kérdéseire. Ugyancsak szombaton 10-14 óra között a sétatéri kaszinó környékén beazonosítják az ott látott madarakat, és műfészkeket állítanak fel (a hozzávalókat a Román Madártani Intézet biztosítja). Április 2-án 8.30 és 16 óra között a Szénafüvekre várják az érdeklődőket. Az indulás az Irisz telepi Auchan üzlet parkolójából történik 8.30-kor. A jelenlevőknek madár-meghatározó eszközöket és távcsöveket biztosítanak. Javasolják, hogy a résztvevők öltözzenek az időjárásnak megfelelőn, hozzanak magukkal ételt és vizet.

ÁPRILIS 3-8 KÖZÖTT SZERVEZ KÖZÉPISKOLÁSOKNAK SZÓLÓ PROGRAMOKAT A BBTE

A kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) 2017. április 3–8. között szervezi meg középiskolásoknak szóló tavaszi előadásait és foglalkozásait. Tekintettel arra, hogy idén nincs az oktatási minisztérium által rögzített időpontja az Iskola Másként hétnek a BBTE saját időszakot jelölt meg. Ezen a héten a különböző karok interkatív előadásokat és műhelyeket szerveznek a líceumi tanulóknak, amelyek segítségével betekintést nyerhetnek szakterületek munkájába. Az interaktív bemutatók mellett tájékozódhatnak az oktatási kínálatról és felvételi követelményekről is. Ebben az időszakban lehetőség lesz csoportos, szervezett egyetemlátogatásra is a karok székhelyén. Részletes információ a programról a www.news.ubbcluj.ro/hu honlapon.