Megjelent a Szabadság mellékletében, a Református Híradó 2023. reformációs számában.
„A közösség olyan emberek csoportja, akik egyetértenek abban, hogy közösen fognak növekedni.” (Simon Sinek)
HALMÁGYI KATALIN
SEBESTYÉN KINGA
A pénteki tanítási nap lejárta után (és mivel az időjárás velünk tartott) Léta várát látogattuk meg, majd éhes és már a vársétától is fellelkesült csapatunkat a kollégáink által főzött ínycsiklandóan gőzölgő gulyás várta Kisbányán. A testi táplálék mellett lelki táplálékot is kaptunk: az est folyamán Kató Béla püspök és Gáll Sándor tanácsos tisztelt meg jelenlétével. A püspök úr beszéde alatt úgy éreztük, mindannyiunk gondolatait fogalmazta meg, amikor hangsúlyozta: erdélyi magyarként, reformátusként terveink vannak, és bár néha úgy tűnik, legyőzhetetlen akadályok is támadnak, ám ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? Szavai megerősítették bennünk az érzést: a legjobb helyen vagyunk.
Szombaton a hazaiból közösen megterített asztalról elfogyasztott reggeli után a szellemi táplálék kapott főszerepet: csapatösszerázó hétvégénk második napját közösségépítő, ugyanakkor egyéni reflexióra is alkalmat adó tevékenységsorozattal kezdtük. A Keresem az utam című tevékenységet a református kollégium egyik iskolapszichológusa és tanára, Baxter-Dáné Gabriella kolléganőnk tartotta. Az ilyen típusú alkalmak megszokott forgatókönyve szerint játékos bevezetővel kezdtünk, ahol az egymásra figyelés, a kommunikáció, az egymásra hangolódás került előtérbe. A bevezetőt nagyon rövid bemutató követte, ahol képek segítségével értelmeztük azokat a kérdéseket, amelyeknek később a párban történő megválaszolására törekedtünk. A kérdések az útkeresés témáját járták körül, elgondolkodtattak például azon, hogy milyen lelkiállapotban érkeztünk meg az új tanévbe, miként tudunk abban jelen lenni, milyennek tűnik az az út, amelyet szeptembertől egyénileg és együtt is újra elkezdtünk. Ezek a kérdések konkrét fogódzókat adtak az emberi útkeresés nagyon komplex kérdéskörének a megközelítéséhez, s itt kaptak ismét fontos szerepet az előbb említett képek is, amelyek segítségével könnyebben el tudtuk magyarázni a társunknak, hogy milyennek képzeljük azt az utat, amelynek a kezdetéről az előbbiekben már elgondolkodtunk. Érdekes volt elképzelni, hogy mennyire kitaposott már ez az út, mennyire kanyargós, vajon vannak-e rajta veszélyes szakaszok, vagy teljes biztonságban érezzük magunkat, miközben a cél felé haladunk. Vajon egyedül látjuk-e magunkat ezen az úton, vagy mások is szorosan mellettünk haladnak – folytatódott tovább a kérdéssorozat –, viszünk-e magunkkal bőröndöt, ha igen, mi van benne, vannak-e akadályok ezen az úton, ha igen, hogyan tudjuk ezeket elgördíteni onnan, tud-e segíteni valaki, ha igen, ki az. Lezárásként azt a feladatot kaptuk, hogy mindazok fényében, amiről ezek a kérdések minket elgondolkodtatnak, próbáljunk meg olyan erőforrásmondatot megfogalmazni, ami motivációs erővel tud segíteni az úton való előrehaladásban. A párok a rendelkezésre álló idő utolsó másodperceit is kihasználták, hogy megpróbálják minél pontosabban megosztani egymással a meglátásaikat, ami nemcsak azt bizonyítja, hogy jók voltak a kérdésfelvetések, hanem azt is, hogy a közösségen belül ez termékeny téma, egyénileg és közösségként is érdekel bennünket.
Az az elgondolás pedig, hogy a sok egyéni út át- meg átszövi egymást, néha egymás mellett, néha egymásba olvadva, olykor kanyargósabb ösvényekre tévedve, néha pedig nyílegyenesen haladva közös útszakaszt képez, szépen egybecsengett Kató Bélának az előző esti vacsorát követően az asztalközösséggel megosztott gondolataival. A püspök úr kicsit tágabb perspektívából közelítve, de szintén az úton haladás, útkeresés, az út megváltozásához való igazodás kérdéseit járta körül, amikor az erdélyi református kollégiumok jelenlegi helyzetéről, sajátosságairól, történetéről és ezek fényében azok maradandó értékeiről beszélt.
