Nem kell zöldigazolvány a postahivatalokba

Nem kell zöldigazolvány a postahivatalokba
A postahivatalok országszerte fogadják az ügyfeleket, függetlenül attól, hogy van-e zöldigazolványuk vagy nincs – tájékoztatott a Román Posta.

A közlemény értelmében a 2021/1130-as kormányhatározat mellékletébe foglalt egyik kitétel szerint a Román Postára nem vonatkoznak a hétfőtől érvénybe lépett korlátozások.A vállalat további intézkedéseket hozott a járvány terjedésének fékezésére, így biztonságos körülmények között biztosít hozzáférést szolgáltatásaihoz mindenki számára.„A nyugdíjasok és a szülők ezután is bejöhetnek a nyugdíjért, a gyermekpénzért, ahogyan azt eddig is tették. Nem kérjük a bejáratnál az oltottságot, a betegségből való felgyógyulást vagy a negatív teszteredményt bizonyító zöldigazolványt” – nyomatékosították.A vállalat ugyanakkor felhívja a figyelmet a védőmaszk helyes viselésének fontosságára, javasolja továbbá a kézfertőtlenítést a postahivatalba való belépéskor és távozáskor egyaránt, s fontos szabály az is, hogy egyszerre csak egy személy tartózkodhat a helyiségben, a bejáratnál várakozóknak pedig tartaniuk kell egymástól a 2 méteres távolságot – hangsúlyozta az Agerpres hírügynökség.