Negyedik alkalommal szerveznek Mikházán szabadegyetemet

Mikháza – légifelvétel

Negyedik alkalommal szerveznek Mikházán szabadegyetemet
Mikháza az erdélyi kultúrának emblematikus helye – a Nyárád-menti településen július 7-8 között szervezi meg a Hagyományok Háza és az Erdélyi Hagyományok Háza Alapítvány a már tradicionálissá vált eseménysorozatát, a szabadegyetemet. Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, a rendezvény szakmai felelőse rámutatott, a népművészeti oktatás kerül a fókuszba az idei rendezvényen.

A Hagyományok Háza Szabadegyetem mindenki előtt nyitott, aki a hagyományátadás jó gyakorlatait akarja megismerni a rendezvény előadásain, a műhelymunkák során. Ugyanakkor az esti műsorokra a szervezők várják azokat is, akik egyszerűen egy jó előadást akarnak látni, és jót mulatni a hajnalig tartó táncházban – tájékoztatnak közleményükben a szervezők. A tapasztalatcserék és a gyakorlati foglalkozások ebben az évben a néphagyomány továbbörökítését, az oktatás témakört ölelik fel.

Az erdélyi és magyarországi szakmai előadók két napon keresztül tartanak előadásokat különböző szempontokból világítva meg a paraszti hagyomány hasznosulását: népi gyermekjátékok, élőszavas mesemondás, népdaloktatás, zenetanárok képzése, a pedagógus személyiségének fontossága, az erdélyi hagyományos néptáncok helye a közoktatásban, oktatási, múzeumpedagógiai lehetőségek néprajzi múzeumokban és tájházakban, az erdélyi népzeneoktatás helyzete és lehetőségei, de a kötetlen beszélgetésekben szóba kerül minden, a paraszti tudás továbbörökítését érintő téma. Az eseményen a részvétel díjmentes.

Péntek este nagyszabású előadással, a „Duna fergeteges” című műsorral lép fel a budapesti Duna Művészegyüttes, és szombati koncerttel készül a Magos Zenekar, közösen a régió Népművészet Mestereivel. Mindkét előadást táncház is követ.

Balázs Bécsi Gyöngyi, a Kallós Zoltán Alapítvány elnöke, a rendezvény szakmai felelőse szintén rámutatott: a Hagyományok Háza minden programja a népi kultúrára épül, e negyedik, immár hagyománnyá vált mikházi rendezvényen a népművészeti oktatás kerül a fókuszba.

„Talán nem kell hangsúlyoznom, hogy mennyire fontos a felkészült oktatók jelenléte a népművészet összes ágában. Nélkülük nem tudjuk előmozdítani a népművészet szeretetére való nevelés ügyét. Az oktató személye meghatározó, kívánalom, hogy az adott szakember életében – mint egykor a közösségek mindennapjaiban, generációról generációra hagyományozva – a népművészet hangsúlyosan jelenjen meg. Ennek szellemében feladatuk, hogy azokat a népművészeti értékeket, amiket felmenőinktől örököltünk, hitelesen tudják átadni, elkötelezettségük belső igényből fakadjon.

Az elmondottak szövik át a negyedik mikházi szabadegyetem kétnapos programját. Három panelben – gyermekjáték és mese, másodikként ének-zene és tánc, harmadikként tájházak, népművészeti gyűjtemények, mintakincs paneljében – gondolkodtunk. E három szegmensbe olyan oktatókat hívtunk, akik hitelesen tudják megosztani gondolataikat az adott témakörben, mintegy nagykövetei e kultúrának. Elvárásunk, hogy olyan – a népművészettel foglalkozó, követendő – példákat mutassanak be, amik az e területen dolgozókat és pedagógusokat megerősítik a mindennapi munkájukban, illetve felfrissítik tudásukat. Igen, a mikházi szabadegyetem egyben az erdélyi népművészettel foglalkozók fóruma, ahol számos, az elmúlt évben történt eseményt a résztvevők megvitathatnak, s terveiket is megoszthatják egymással.

A kétnapos együttlétet plenáris előadások vezetik be, amiknek középpontjában a népművészeti oktatás áll.  Előadóink között üdvözölhetjük Kallós Zoltán kisebbségi oktatási államtitkárt, mivel a népművészeti oktatásnak a közoktatásba való integrálásához minisztériumi jóváhagyás szükséges. Ennek megvitatását is szolgálja egy délelőtt. Az előadások mellett kézműves-, igényes gyermekprogramok is színesítik a hétvégét.” (További információk: http://www.ehh.ro)