MTA: a székelység a magyar nemzet része

MTA: a székelység a magyar  nemzet része
A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kisebbségkutató Intézetének állásfoglalása szerint a székelység nem nemzeti kisebbség, hanem a magyar nemzet szerves része - jelentette ki az intézet tudományos munkatársa az M1 aktuális csatorna keddi műsorában.

Dobos Balázs hangsúlyozta: az állásfoglalás azután született, hogy egy magánszemély kezdeményezte a székelység nemzetiségkénti elismerését.

A kérdésben a végső szót az Országgyűlés mondja ki, vagyis dönt arról, hogy a nemzetiségi törvényt megváltoztatva elismeri-e a székelységet nemzetiségként - tette hozzá a kutató.

Magyarázatképpen hozzáfűzte: ezer magyar állampolgár aláírása szükséges annak kezdeményezéséhez, hogy hivatalosan elismerjen egy népcsoportot nemzetiségként a törvényhozás, de előtte kérni kell az akadémia állásfoglalását.

A jogszabály szerint az elismerés feltétele, hogy az érintett népcsoport legalább egy évszázada honos Magyarországon, illetve a lakosság többi részétől megkülönbözteti nyelve és kultúrája.

Az intézet viszont úgy foglalt állást, hogy a székelység a magyarságból kiszakított nemzetrész, amely erős regionális tudattal is rendelkezik a nemzettudat mellett. Ha pedig egy közösség a magyar nemzet része, akkor nem lehet kisebbség - mondta Dobos Balázs.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A június 9-i választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták csütörtökön, Kolozsváron az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezeteinek elnökei. Csoma Botond, Fancsali Ernő és dr. Schwartz Róbert egybehangzóan rámutattak arra, hogy a pártok között választási versenynek akkor van helye, amikor az nem veszélyezteti a közösségi érdeket. Az európai parlamenti választásokat illetően azonban a politikai erők együttműködnek, így a magyar összefogás listájára kérik a közösség tagjainak szavazatát. Továbbá az önkormányzati választásokon, azokon a helyeken, ahol minden egyes magyar szavazat számít a magyar jelöltek választási sikere szempontjából, nem lépnek választási versenybe az erdélyi magyar pártok.
Belpol