Lux közönségdíj – a Quo vadis, Aida? kapta a legtöbb szavazatot

Lux közönségdíj – a Quo vadis, Aida? kapta a legtöbb szavazatot
Jasmila Žbanić bosnyák filmrendező Quo vadis, Aida? című, a boszniai háborúban elkövetett srebrenicai mészárlást és az azt megelőző eseményeket bemutató filmje nyerte el az Európai Parlament 2022-es Lux közönségdíját – jelentették be június 8-án, szerdán az Európai Parlamentből közvetített eseményen.

Roberta Metsola, az Európai Parlament elnöke az EP strasbourgi plenáris ülésén a díj átadásakor elmondta: a háborús drámát feldolgozó film igazságot követel a srebrenicai nőknek és anyáknak, akik nyolcezer szerettüket vesztették el a mészárlás során. Mint fogalmazott, az Európai Parlament Lux közönségdíja összekapcsolja az uniós intézmény politikai tevékenységét az európai filmesek munkájával. A díjazott filmek az állampolgári jogok, az emberi jogok, az igazság, a demokrácia és a szabadság melletti kiállást mutatják be a művészet eszközeivel – mutatott rá az EP elnöke.

Jasmila Žbanić azt mondta: a film készítésekor úgy gondolta, a délszláv háború volt az utolsó fegyveres konfliktus Európában. A rendező azt kérte az EP politikusaitól, találják meg a módját, hogy vége legyen az ukrajnai háborúnak.

Az Arany Medve-díjas bosnyák rendező alkotásának főhőse, Aida az ENSZ tolmácsaként dolgozik a szervezet által biztonságos övezetnek nyilvánított, a szerb hadsereg által elfoglalt kisvárosban. Kulcsfontosságú információkhoz jut, és mindent megtesz, hogy megmentse férjét és két felnőtt fiát a tragédiától. A nemzetközi koprodukcióban, kilenc ország részvételével készült alkotás az Európai Filmdíj győztese volt, a legjobb európai film, a legjobb rendező és a legjobb színésznő díját is elnyerte, emellett a legjobb nemzetközi film Oscar-díjára is jelölték.

A második legtöbb szavazatot Jonas Poher Rasmussen Menekülés (Flee) című animációs filmje kapta: a történetben Amin, egy afgán menekült gyermek mesél útjáról, amely során egyedül érkezett meg Dániába. Amin megpróbál kibékülni a múlttal, önmagával és a titkaival is. A díjra esélyes harmadik alkotás idén Sebastian Meise Nagy szabadság (Great Freedom) című alkotása volt. A háború utáni Németországban Hans újra és újra a börtönben köt ki, mivel homoszexuális és a német büntető törvénykönyv 175. paragrafusának megsértése miatt szisztematikusan megtagadják tőle a szabadságot.

(Borítóképen a Quo vadis, Aida? főszerepét alakító Jasna Đuričić, jelenet a filmből)