Lángokban Gyulafehérváron Románia legnagyobb fűszergyára

Lángokban Gyulafehérváron Románia legnagyobb fűszergyára
Óriási tűzzel ég szombat reggeltől Gyulafehérváron Románia legnagyobb fűszergyára. A lángokban álló épületből terjedő sűrű füst a város fele terjed, ezért a Fehér Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU) szakemberei a RO-alert rendszeren keresztül azt tanácsolták a gyulafehérváriaknak, hogy ha tehetik, maradjanak otthon és ne nyissanak ablakot.

Az ISU korábban is küldött üzenetet a RO-alerten, hogy a sűrű füstre figyelmeztessen, de akkor azt a szél még nem a Gyulafehérvár, hanem a távolabb eső Szászsebes fele sodorta. Dănuţ Emil Hălălai, Fehér megye prefektusa elmondta: a környezetvédelmi ügynökség laborjának képviselői a helyszínen végeznek méréseket, hogy megállapítsák: a terjedő füst és gázok tartalmaznak-e egészségre káros anyagokat.

A tüzet egyelőre nem sikerült teljesen eloltani és okai sem ismertek. A helyszínre elsőnek érkező tűzoltók elmondták, hogy a tűz az épület hátsó feléből látszott terjedni, a hátsó részben van a gyár hőközpontja. A tűzoltók nem tudtak behatolni az égő helyiségbe, mert az épületből kisebb robbanások hallatszottak. A tüzet az éjjeliőr jelentette az 112-es egységes segélyhívószámon.

A szóvivő elmondta: több gázolajat, nitrogén és folyékony gázt tartalmazó tartályt sikerült a tűz közeléből elszállítani. Áldozatokról egyelőre nincs hír.

A 8.000-10.000 négyzetméteres, kétemeletes épület oltásán négy megye tűzoltói dolgoznak. A négy autóval kivonult helyi tűzoltók mellé további hét tűzoltóautóval érkezett segítség Hunyad, Szeben és Maros megyéből.
Ovidiu Costea őrnagy, a Fehér Megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség parancsnokhelyettese szerint akkora felületen ég a gyár, hogy a tűzoltókocsikat gyakran újra kell tölteni, és ehhez a közeli Ompoly folyóból is szivattyúztak vizet.