Különösebben nem foglalkoztatják a centenáriumi rendezvények a románokat

Különösebben nem foglalkoztatják a centenáriumi rendezvények a románokat
A román közvéleményt alig foglalkoztatják az Erdély és Románia egyesülésével kapcsolatos rendezvények - állapították meg hétfőn "a kultúrafogyasztás 2017-es barométere" nevű országos felmérés készítői.

A Művelődéskutató és Felnőttoktató Országos Intézet hétfőn mutatta be Bukarestben a kulturális barométer felmérés eredményeit, melyet 2017 végén készítettek országos reprezentatív mintán, és amelyben kiemelten foglalkoztak a román centenáriumi év kérdéseivel. 

A megkérdezettek fele válaszolta, hogy az utóbbi öt évben soha nem vett részt a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett rendezvényeken, 28 százalék mondta, hogy egyszer vagy kétszer, 16 százalék majdnem minden évben, és csak hat százalék válaszolta, hogy rendszeresen részt vesz. A részvételi arány a fővárosban magasabb. A televíziókban a megkérdezettek 21 százaléka nézte évről évre a nemzeti ünnep rendezvényeit - idézte az eredményeket az Agerpres hírügynökség. 

A közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek elsősorban a településük közösségével azonosultak (65 százalék), másodsorban a megyéjükkel (51), és csak harmadsorban az ország közösségével (40). Arra a kérdésre, hogy mi jut eszébe a nagy egyesülés centenáriuma kapcsán 47 százalék válaszolta, hogy nem tud mit mondani, nyolc százalék pedig azt hogy nem kíván válaszolni. 

A felmérés készítői szerint a centenáriumi év nem vált a közbeszéd témájává Romániában, és ez magyarázza, hogy a megkérdezetteknek nincsen, vagy alig van véleményük a kérdésről. Szerintük ezt jelzi az is, hogy sokan olyan válaszokat adnak a kérdésekre, amelyeket elvárhatónak tartanak - idézte a felmérésből a Mediafax hírügynökség.