Közösségi rendeltetést szánnának a kolozsborsai kastélynak

Bánffy Dániel ükunokája a reformátusoknak adományozta az épületet

Közösségi rendeltetést szánnának a kolozsborsai kastélynak
Hétvégén nyílt napot tartottak a kolozsborsai Bánffy-kastélyban, vezetett sétán lehetett bejárni az egyébként jó ideje lezárt műemléképületet és környékét. A kastélyban hosszú időn át pszichiátriai kórház működött, és meglehetősen le is lakta. A nyílt napot a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség, és a Transylvania Trust Alapítvány szervezte, amely a Szamos-menti kastélyok és várak című vándorkiállítást is elhozta a kastély udvarára. A műemléképület a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség tulajdonába került. Sipos Gábor történész-levéltáros professzortól, a Kolozsvár-Alsóvárosi egyházközség főgondnokától arról érdeklődtünk, hogyan képzelik restaurálását, milyen rendeltetést szánnak a kastélynak. Megtudtuk: közösségi célokra szánnák az épületet, és egy olyan alapítványt vagy intézményt keresnek, amely vállalná a javítás költségeit, cserébe pedig használhatná a kastélyt.

Az eklektikus (klasszicizáló, neoreneszánsz, és neobarokk stíluselemeket ötvöző) kolozsborsai kastély építésének pontos dátuma nem ismert, de stílusjegyei alapján valamikor a 19. század második felében emelhették.  Ugyanakkor, az 1869–1873-as katonai felmérés térképén már szerepel a főépület és a mögötte lévő két nyújtott alaprajzú melléképület, akárcsak a kastélypark központi, díszes része a főhomlokzat előtt. 

Reméljük, előbb-utóbb megszépült, felújított tereket zár ez az ajtó

A kastély építtetője feltételezhetően báró Bánffy Dániel (1812–1888) egykori dobokai főispán, belső tanácsos lehetett, akinek a síremléke a kastélyparkhoz tartozó erdőben található. Egy 1895-ös osztálylevél tanúsága szerint, Bánffy Dániel halála után a borsai birtok a legkisebbik fia, Bánffy Ernő (1850–1916) tulajdonába került. A Transindex műemlékes adatbankjában közzétett történeti összegzés szerint Bánffy Ernő halála után unokaöccse, báró Bánffy Ferenc (1869–1938) vásárolta meg a birtokot és a kastélyt 1916 szeptemberében.

Ferenc báró első felesége Petrichevich-Horváth Ida volt, akit 1899-ben vett el, majd akinek halála után másodszor is megnősült: 1919-ben Petrichevich-Horváth Hortenziával (1878–1968) lépett frigyre. Valószínűleg a házasságkötés után Borsára költöztek. Az államosítás részét képező földreform (1921-1923) miatt a házaspár a másik, enyedszentkirályi kastélyát bérbe adta a belügyminisztériumnak és csak a kolozsborsait tartotta meg. Vannak arról tanúskodó levéltári források, hogy a báró, majd özvegye 1938 és 1939 között különböző javítási munkálatokat végeztetett a kastélyon. Tetőjavítást végeztek, a homlokzatot és a belső falakat újrameszelték, valamint szigetelték a homlokzati erkélyt.

A kastélyt a második világháború után államosították. 1948 után rövid ideig mezőgazdasági iskola működött az épületben, majd orvosi rendelő, 1957-ben pedig pszichiátriai kórház költözött ide. A Bánffy-család leszármazottai restitúciós kérést nyújtottak be, és a 2010-es évek elején szolgáltatták vissza nekik az ingatlant.

A nyújtott téglalap alaprajzú kastély főhomlokzata a parkra néz, meghatározó építészeti eleme az oszlopos központi terasz és a déli sarkon álló négyszögű torony. A klasszicizáló stílusú erkély eredetileg nyitott volt, valószínűleg az államosítás után üvegezhették be. A 20. században az épület belsejében több válaszfalat is emeltek, így eredeti alaprajzi elrendezése módosult. A kastélyépület három- (pince, földszint és emelet), a torony négyszintes.

A főbejárat a nyitott tornácról nyílik, amelyet négy dór oszlop és két masszív sarokpillér fog körül. Az épület középső részét keskeny lépcsőház szeli át, a tágas helyiségek ennek két oldalán csoportosulnak. A földszinti és az emeleti termeket is vasbeton gerendák által támasztott síkmennyezet fedi, amely a 20. század második felében készült. A lépcsőház, amely az oszlopos tornácról és a hátsó bejárat irányából is megközelíthető, a belső tér egyik legfontosabb építészeti eleme. Padlóját stilizált virágmotívumos, kétszínű (fekete-vörös) mozaik díszíti, s szélein lekerekített síkmennyezete van. A lépcsőház kovácsoltvas díszítőelemei és az emeletre vezető lépcső elegáns, geometrikus ornamentikájú kovácsoltvas korlátja kiemelten szép részletek.

Kérdésünkre, hogy a Bánffy-család melyik leszármazottja kapta vissza a restitúciós eljárás nyomán a kastélyt, és miért döntött úgy az örökös, hogy az épületet az Alsóvárosi Református Egyházközségnek adományozza, Sipos Gábor történész-levéltáros, a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközség főgondnoka elmondta: a visszaszolgáltatást Szoboszlai Pálné báró Bánffy Katalin (Katinka) indította el. Ő Bánffy Dezső és Teleki Irma leányaként született Kolozsvárott 1927-ben, 1958-ban feleségül ment Szoboszlai Pálhoz és kiköltözött Magyarországra. Apja, Bánffy Dezső a hasonló nevű miniszterelnök (Bánffy Dezső miniszterelnök Bánffy Dániel főispán és Gyárfás Anna első fia – szerk. megj.) unokája volt, Bánffy Ferenc borsai birtokos unokatestvére.

Megmaradt az eredeti kovácsoltvas korlát

– A visszaszolgáltatás sikeres volt, Bánffy Katinka pedig a visszaszerzett örökséget (a kolozsborsai kastélyt és más ottani ingatlanokat) a Kolozsvár-Alsóvárosi Református Egyházközségnek adományozta 2013-ban. Arra gondolt, hogy egy erkölcsi testület meg fogja őrizni a kastélyt – mondta Sipos Gábor, hozzátéve: az örökös nagylelkű gesztusa azzal magyarázható, hogy a Budapesten szerény körülmények között élő bárónő jó kapcsolatokat ápolt Adorjáni Albert nyugalmazott lelkipásztorral és Vincze-Minya György gazdagondnokkal. Azzal a feltétellel tette meg adományát, hogy az egyházközség gondozni fogja a házsongárdi családi sírokat és segíteni fogja a borsai református szórványgyülekezetet. Bánffy bárónő 2014 szeptemberében Budapesten elhunyt.

Az egyházközség főgondnokától arról is érdeklődtünk, milyen állapotban került vissza az ingatlan a visszaszolgáltatás után, nagyjából mennyibe kerülhet helyreállítása. Faggattuk továbbá arról, mi a szándéka a Kolozsvár-Alsóvárosi Református egyházközségnek a kastéllyal, milyen kilátások vannak az épület jövőjét illetően, és vannak-e már ötletek arra vonatkozóan, hogy milyen rendeltetést szánnak majd neki.

– A kastélyban 1957 óta pszichés betegek kórháza működött, az épületet aránylag épségben tartották, de a komolyabb javításokra sohasem került pénz. 2018-ban a kórház a kastélykert mellé, részben a parkba épített új épületbe költözött, ma csak egy melléképületet bérelnek az egyházközségtől adminisztrációs célokra. Mostani állapotában eléggé leromlott, bár a tetőzete ép, javítására több százezer eurót kellene költeni– tudtuk meg a történésztől. Kiemelte továbbá: az egyházközség olyan alapítványt vagy intézményt keres, amely vállalná a javítás költségeit, cserébe pedig évtizedekig használhatná a kastélyt és a maradék parkot, például konferenciaközpontként. „Több megoldás is felmerült eddig, de még egyik sem valósult meg. Mindenesetre közcélra szeretnénk használni az épületet” – mondta el Sipos Gábor.

Borítókép: Rohonyi D. Iván

Fotók: Füstös Raymond