Kihallgatások az újságírók bántalmazása ügyében

Kihallgatások az újságírók bántalmazása ügyében
A rendőrség 11 személyt hallgat ki a Suceava megyében súlyosan bántalmazott újságírók és környezetvédő aktivista ügyében - közölte ma a Román Rendőrség szóvivője, Georgian Drăgan.

Drăgan azt mondta, amíg nem volt az ügyben feljelentés, a rendőrség hivatalból büntetőjogi kivizsgálást indított a megvert forgatócsoport ügyében.

Beszámolója szerint az agresszió három áldozata pénteken 14 óra körül megjelent a fővárosi rendőrség kriminalisztikai osztályán, és feljelentést tett. Az ügyben a dornavátrai (Vatra Dornei) ügyészség nyomoz. „Biztosítom Önöket, hogy a Román Rendőrség a legnagyobb figyelemmel kezeli ezt az eseményt, és minden jogi lépést meg fog tenni” - mondta Georgian Drăgan.

Csütörtök délután egy 20 fős csoport tagjai megtámadtak és bántalmaztak két újságírót és egy környezetvédő aktivistát a Suceava megyei Coşna községhez tartozó erdőben. A három bántalmazott férfi egy illegális fakitermelésről szóló dokumentumfilmet forgatott.

A dornavátrai rendőrség pénteken öt, az agresszióban részt vevő személyt hallgatott ki. A kihallgatott személyek között van az erdő tulajdonosa, valamint egy erdőmérnök is. A rendőrség folytatja a nyomozást a többi bántalmazó azonosítására.

A Greenpeace a Facebookon közölte, hogy Tiberiu Boşutar aktivista, illetve Mihai Dragolea és Radu Constantin Mocanu újságírók az incidens áldozatai. A három férfi dokumentumfilmet forgatott a romániai illegális erdőkitermelésről, amikor egy húszfős csoport agyba-főbe verte őket. A tettesek tönkretették a filmesek felszereléseit, minden rögzített anyaggal együtt. Két áldozat a kórházba vezető úton el is vesztette eszméletét, de jelenleg mindhármuk állapota stabil.