Kártérítést javasolnak viharok esetén is

Kártérítést javasolnak viharok esetén is
A törvények módosítására lenne szükség a kártérítés és lakásbiztosítás terén az egyre gyakoribb viharok miatt – nyilatkozott Dumitru Tiplea Bihar megyei prefektus az Ebihoreanul.ro hírportálnak

A kormány területi képviselője az egy hete, július 25-én kitört nagyváradi viharral kapcsolatban hívta fel a figyelmet a problémára, amelynek kárfelmérési eljárása kedden került a prefektúra illetékes bizottságaihoz. Ezek állítják össze az iratokat, amellyel gyorssegélyt igényelnek a kormány tartalékalapjából a károk helyreállításához. Dumitru Tiplea – aki prefektusként a megyei vészhelyzeti bizottság elnöke is – elmondta: a prefektúra összesíti az intézményeknél keletkezett kárt, de javasolja, hogy azok a polgárok is részesüljenek a beígért támogatásban, akiknek a házát megrongálta a vihar.

“Mivel ezek jelenségek egyre gyakoribbak, javasolni akarjuk a vonatkozó törvények kiegészítését, hogy a természeti csapások között a viharok is szerepeljenek” – mondta a prefektus.

A pontos besorolás a kártérítés szempontjából fontos. A szélsőséges időjárás kárvallottjai egy júniusi kormányhatározat révén részesülnek gyorssegélyben, amelyet az erdélyi villámárvizek nyomán hoztak. A jogszabály árvizek, heves esőzések, földcsuszamlások és ezekhez kapcsolódó “különleges meteorológiai jelenségek” esetén biztosít kártérítést az érintett lakosoknak a kár nagysága függvényében.

A hírportál szerint a viharkár a kötelező lakásbiztosításnál sem szerepel külön kategóriaként, a törvény csak az árvizet, a földrengést és a földcsuszamlást sorolja fel lehetséges veszélyként.

A nagyváradi polgármesteri hivatal összesítése szerint a július 25-i vihar nyomán egymillió eurós kár keletkezett a középületekben, közterületeken. Az erős szél tönkretette a város parkjait: mintegy 800 fát döntött ki, 2000-ben keletkezett töréskár. A kidőlt fák, épületekről leszakított tetőelemek 200 autót rongáltak meg, számos lakóépületben is kár keletkezett.

Birta reményének adott hangot, hogy megítélik a városnak a kormánytámogatást, amelyből megtörténhet a helyreállítás. „Általában a természeti csapásoknál az árvizeket említik, a viharokat nem” – emlékeztetett a törvényi hiányosságra.Bejelentette, hogy a következőkben felmérik a megmaradt fák állapotát és zöld stratégiát hirdetnek: a következő négy évben tízezer fát ültetnek. Ezek kiválasztásakor a klímaváltozásra gondolva olyan fajták mellett döntenek, amelyek jobban ellenállnak a szélsőséges időjárásnak.

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

Határrendőröket sebesítettek meg migránsokat szállító embercsempészek szerda hajnalban egy rajtaütés során, a hatóságok több figyelmeztető lövést is leadtak – közölte az Agerpres hírügynökséggel a román határrendészet temesvári regionális parancsnoksága. 

Belpol