Három magyar és egy román film is esélyes az Európai Filmdíjra

Három magyar és egy román film is esélyes az Európai Filmdíjra
Bejelentette idei nagyjátékfilmes válogatásának első felét az Európai Filmakadémia (EFA): Fliegauf Bence, Horvát Lili és Nagy Dénes, valamint Radu Jude filmje is szerepel azon a negyven alkotásból álló listán, amelyből majd az Európai Filmdíj jelöltjei kerülnek ki.

Minden korábbinál több film került be az Európai Filmakadémia idei nagyjátékfilmes válogatásába. Mivel ebben az évben a járvány miatt több fontos filmfesztivált is későbbre halasztottak, az akadémia úgy döntött, két lépcsőben jelenti be az Európai Filmdíj-jelölésre esélyes alkotásokat: első körben negyven filmet választottak be, az izgalmas címekből álló listán pedig három magyar és egy román alkotás is helyet kapott.

Horvát Lili Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című alkotásának világpremierje a tavalyi velencei filmfesztiválon volt, Nagy Dénes Természetes fény című első nagyjátékfilmjét a 71. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon mutatták be, ahol elnyerte a legjobb rendezésért járó Ezüst Medve-díjat, a Fliegauf Bence által rendezett Rengeteg – Mindenhol látlak pedig szintén Berlinben mutatkozott be, ahol a legjobb mellékszereplőnek járó díjat kapta a film egyik szereplője, Kizlinger Lilla. Radu Jude Babardeală cu bucluc sau porn balamuc (Bad Luck Banging or Loony Porn) című alkotásának világpremierje a 71. Berlinale Nemzetközi Filmfesztiválon volt, ahol a zsűri a legjobb filmnek járó Arany Medve-díjjal jutalmazta.

Az említett alkotások többek között olyan filmekkel versenyeznek a jelölésért, mint az Andrej Koncsalovszkij által rendezett Dorogije továriscsi (Dear Comrades), Małgorzata Szumowska Soha többé nem fog havazni (Never Gonna Snow Again) című tragikomédiája, az Emerald Fennell által rendezett Ígéretes fiatal nő (Promising Young Woman) vagy a román koprodukcióban készült, Jasmilla Žbanic rendezte Quo Vadis, Aida?.

Jelölésre esélyes továbbá Harry Macqueen Supernova című alkotása, Florian Zeller Az apa (The Father) című drámája, a The Mauritanian, amelyet Kevin Macdonald rendezett, valamint Filipp Jurjev A bálnavadász fiú (The Whaler Boy) című filmje is, amely az idei, 20. Transilvania Nemzetközi Filmfesztiválon (TIFF) elnyerte a Transilvania trófeát.

A napokban a 15 alkotásból álló dokumentumfilmes válogatást is közzétette az EFA, a listát az akadémia igazgatótestülete állította össze, amelynek Ada Solomon romániai producer is tagja.

Az EFA szeptemberben hozza nyilvánosságra a nagyjátékfilmes válogatás második felét, majd az akadémia több mint négyezer tagjának szavazata alapján november 9-én közzéteszik a legjobb európai film, dokumentumfilm, a legjobb rendező, színész, színésznő és forgatókönyv kategóriák jelöltjeinek listáját.