Fotókiállítás nyílt a 110 éve született Habsburg Ottóról

Fotókiállítás nyílt a 110 éve született Habsburg Ottóról
A 110 éve született utolsó magyar trónörökösről, Habsburg Ottó életéről és munkásságáról nyílt fotókiállítás pénteken a budapesti Várkert Bazárban.

"A tárlat címe Palotából Parlamentbe. Hiszen Habsburg Ottóra nemcsak egykori trónörökösként emlékezünk, hanem arra az európai parlementi képviselőre is, aki húsz éven át magyar hazafiként mindent megtett annak érdekében, hogy a vasfüggöny eltűnjön" - hangsúlyozta a megnyitón mondott köszöntőjében Prőhle Gergely, a Habsburg Ottó Alapítvány igazgatója.

A 110 éve született utolsó magyar trónörökös, Habsburg Ottó letét és munkásságát bemutató szabadtéri fotókiállítás a budapesti Várkert Bazárban (MTI)

Kiemelte, hogy Habsburg Ottóval kapcsolatban Martin Rady brit egyetemi professzor, a róla szóló, idén magyarul is megjelent monográfia szerzője igen találóan fogalmazott, mondván, ő volt a legjobb császár, aki a Habsburgoknak sohasem adatott meg.

Prőhle Gergely kitért arra, hogy a szabadtéri, ingyenes kiállítás ízelítő abból a fotókönyvből, amely a közeljövőben az évforduló apropóján megjelenik. Az Alapítvány gyűjteménye 30 ezer fotót tartalmaz, a tárlatra is válogattak számos olyat, amely korábban nem volt látható.

Martin Rady, a Londoni Egyetem Szláv- és Kelet-Európai Tanulmányok Intézetének emeritus professzora megnyitó beszédében arra mutatott rá, hogy Habsburg Ottó mindenek felett európai volt és - ahogy a trónörökös maga fogalmazott annak idején - "Európa minden európai embernek szól, és a hovatartozás joga kivétel nélkül mindenkit megillet".

"A Habsburg-ház 1918-as bukásával hatévesen vált nemlétező személlyé, őt és családját megfosztották címeiktől és vagyonuktól, a két világháború között útlevele sem lehetett. Ez a fényképgyűjtemény bepillantást enged az édesanyja, Zita császárné iránt érzett szeretetéről, spanyolországi száműzetésük szerényebb anyagi körülményeiről is" - jegyezte meg Martin Rady.

Az európai kisebbségi napilapok egyesületének (MIDAS) 2007-es kolozsvári közgyűlése alkalmával vendégünként üdvözölhettük Habsburg Ottót

Szólt arról, miként vívta ki a nácik kitartó utálatát, hogyan került 1973-ban a Páneurópai Unióba, majd 1979-ben az Európai Parlamentbe, amelynek húsz éven át tagja volt. Leszögezte: 1989-ben megszervezte, hogy a magyar-osztrák határon páneurópai pikniket tartsanak, és ezen eseményt kihasználva szökhetett át mintegy hatszáz keletnémet menekült Magyarországról Ausztriába. "Ahogy Jerzy Buzek volt lengyel kormányfő, az Európai Parlament egykori elnöke mondta, Habsburg Ottó kontinensünk legsötétebb óráiban tartotta életben az Európa újraegyesítésére irányuló remény lángját" - tette hozzá.

Fodor Gergely, a Budavári Palotanegyed megújításáért felelős kormánybiztos, a Várkapitányság NZrt. igazgatóságának elnöke arról beszélt, a magyar kormány Habsburg Ottó felé is törleszti adósságát azzal, hogy visszaállítja eredeti szépségébe a budai Vár épületeit és termeit.

 

"Emlékezete és munkássága a jövő generációinak se merüljön feledésbe..." (Rohonyi D. Iván)

"A kiállítási tablók segítségével egy különleges és a maga nemében páratlan életút elkapott pillanataiba nyerhetünk betekintést. Láthatjuk a gyermeket, a testvért, a családapát, hívő keresztényt, az európai és a magyar ügy mellett elkötelezett nagy formátumú politikust, aki az évtizedes kitaszítottság megpróbáltatásai ellenére mindvégig megőrizte emberségét, kedélyét és humorát" - hangsúlyozta Fodor Gergely.

Hozzáfűzte: a mi felelősségünk, hogy feltárjuk, megőrizzük és gondozzuk azt a szellemi örökséget, amelyet ránk hagyott, hogy emlékezete és munkássága a jövő generációinak se merüljön feledésbe.

A Habsburg Ottó életét bemutató szabadtéri fotókiállítás december 1-jéig ingyenesen megtekinthető a Várkert Bazárban, a Gloriette-hez vezető rámpán. A tárlat a nyitó eseménye annak a rendezvénysorozatnak, amelyet a Habsburg Ottó hagyatékát és szellemi örökségét gondozó Alapítvány a következő hónapokban tart Magyarországon és külföldön.

Borítókép: Rohonyi D. Iván