Folytatják a kudarcsorozatot röplabdában

Folytatják a kudarcsorozatot röplabdában
A férfi röplabda A1-osztály 28. fordulójába Kolozs megye mindkét képviselője, a Dési Egyesülés és a Kolozsvári Universitatea Sportklub is 3–1-es vereséget szenvedett hazai pályán.

(erkedi, póka)

Sehogy sem jönnek rendbe a dolgok a dési klubnál. Edzőcsere után sem javul a helyzet, habár akaratból és lelkesedésből nincs hiány. A hétközi fordulóban is lehajtott fejjel hagyták el a sétatéri sportcsarnok pályáját a holland Stewart Bernard és Szilágyi Tibor edzők legényei. A mérkőzés végére teljesen elfáradtak a hazaiak, alig várták hogy lefújják a találkozót. A Bákói Ştiinţa elleni első szettben az Egyesülés közel állt, hogy vezetést szerezzen, bizonyíték erre a szoros, 30–28-as eredmény. A második menetben (amelyet meg is nyertek 25–21-re) még bírták az iramot a Szamos-partiak, de az utolsó két játszmát a moldvaiak uralták. Újonc együttestől kaptak ki hazai környezetben a désiek és ez kissé fájó. A valóság az, már nem a régi Egyesülés a mostani, valahogy kihúzza a bajnokság végéig, de vezetőség, trénerek és játékosok közös asztalhoz kell hogy üljenek, és eldöntsék, mire is várhatunk a jövőben. Lassan szurkolóikat is elvesztik a dési röplabdázók, bizonyíték erre az utóbbi meccseken látott üres lelátók.

Szombaton 17 órakor újabb moldvai gárda, ezúttal a sereghajtó Karácsonkői/Piatra Neamţ-i MRK lesz a désiek vendége.

Végeredmény: • Dési Egyesülés–Bákói Ştiinţa 1:3 (–28, 21, –12, –16).

A Horia Demian Sportcsarnokban a Kolozsvári Universitatea Sportklub ugyancsak kikapott, Lőtei Attila Rómeó együttesének a Karánsebesi SE volt a vendége. A dési meccshez hasonló volt a forgatókönyv: a hazaiak a második szettet nyerték csak meg. A kolozsváriak a 29. játéknapon Bákóban szerepelnek.

Végeredmény: • Kolozsvári Universitatea Sportklub–Karánsebesi SE 1:3 (–20, 21, –21, –21). Az alsóház (7–12. hely) további eredménye: • Karácsonkői/Piatra Neamţ-i MRK–Nagybányai Ştiinţa Explorări 0:3. A sorrend: 1. Nagybánya 43 pont, 2. Karánsebes 39, 3. Bákó 34, 4. DÉS 22 (39:72), 5. KOLOZSVÁR 22 (32:69), 6. Karácsonkő 5.

Felsőház, 1–6. hely: • Bukaresti MSC–Bukaresti Steaua 1:3 • Ploieşti-i Tricolorul–Zilahi MRK 1:3 • Galaci Arcada–Krajovai U MSC 2:3. Az élen: 1. Zilah 67 pont, 2. Arcada 64, 3. Krajova 62, 4. Steaua 60, 5. Ploieşti 52, 6. Buk. MSC 34.