Földrengés Kolozs és Szilágy megyében is (FRISSÍTVE)

Földrengés Kolozs és Szilágy megyében is (FRISSÍTVE)
Ma 15 óra 16 perckor erős földrengést mértek Romániában. A földmozgást Bukarestben és más városokban, többek közt Kolozsváron is érezték.

Kisebb földrengés rázta meg az imént Kolozs megye több települését, a földmozgás Szilágy megyében is érezhető volt. Az első információk szerint a földrengés erősségét Richter-skála szerinti 5,7-es erősségűre becsülték.

Kolozsvár belvárosában semmilyen kárt nem tapasztaltak a járókelők.

A földrengést 40 kilométeres mélységben regisztrálták, epicentruma Krajovától 102 km-re északra, Nagyszebentől 120 km-re délnyugatra és Pitești-től 146 km-re, nyugatra volt. 

A földtani intézet tájékoztatása szerint az 5,7-es erősségű földmozgást két, egy 3,5-ös és egy 3,4-es erősségű rengés követte 15 perc leforgása alatt. Ezeket 12 óra 35 perckor egy 2-es erősségű előzte meg.

A földrengés után kevesebb mint egy óra alatt legalább 20 telefonhívás érkezett a gorji katasztrófavédelmi hivatalhoz (ISU) egyes épületek megrongálódásáról, a homlokzatokról levált díszítőelemekről. A megrongálódott  épületek között van a tismanai templom, amelynek tornyából több darab leszakadt és egy parkolóba zuhant.

16 óra 28 perckor mérték a harmadik utórengést, ezúttal Dolj megyében. A 2,8-as erősségű földmozgás mindössze 5 kilométeres mélységben történt.

A negyedik utórengést 17 óra 12 perckor mérték Gorj megyében 10km mélységben, de ez már csak 2,8-as erősségű volt. 

Az utórezgések folytatódnak: 17 óra 24 perckor közepes, 4.1 erősségű , 17 óra 47 perckor pedig 3.9-es erősségű földrengést mértek Gorj megyében