FIFA-ranglista: rontottak a magyarok és a románok

FIFA-ranglista: rontottak a magyarok és a románok
A magyar válogatott négy pozíciót rontott, így 26. a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) novemberi világranglistáján. Románia öt helyet esett, már csak a 39., köszönhetően a 0–3-as lengyelek elleni, és a 0–1-es oroszok elleni kisiklásnak.

A csütörtökön kiadott rangsorban az éllovas Argentína mögött változás történt, mivel a brazilok megelőzték az eddig második, világbajnoki címvédő németeket.

A magyar csapattal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplők közül az Európa-bajnok portugálok maradtak nyolcadik helyen, míg a százszázalékos teljesítménnyel csoportelső svájci gárda három pozíciót javítva a 11. helyen áll. Feröer-szigetek együttese tíz helyet rontva 84., az októberben 116. lettek a 112. helyre jöttek fel, míg a magyarok által 4–0-ra legyőzött Andorra csapata változatlanul 203. a rangsorban.

Románia az évet a 16. helyen kezdte, azóta szinte folyamatosan zuhan (a legrosszabb helyezése azonban még távol van, 2010-ben és 2011-ben 56. helyen is volt).

A csoportellenfelek közül Örményország 38 helyet szaltózott előre (87.), Dánia a 46., Lengyelország őrzi 15. helyét, Montenegró és Kazahsztán pedig hét-hét helyet csúszott vissza a 63., illetve 97. pozícióba.

FIFA-ranglista (zárójelben az előző helyezés): 1. (1.) Argentína 1634 pont, 2.  (3.) Brazília 1544, 3. (2.) Németország 1433, 4. (6.) Chile 1404, 5. (4.) Belgium 1368, 6. (5.) Kolumbia 1345, 7. (7.) Franciaország 1305, 8. (8.) Portugália 1229, 9. (9.) Uruguay 1187, 10. (10.) Spanyolország 1166, 11. (14.) Svájc 1129, 12. (11.) Wales 1121, 13. (12.) Anglia 1114, 14. (16.) Horvátország 1103, 15. (15.) Lengyelország 1089, ..., 26. (22.) MAGYARORSZÁG 826, …, 39. (34.) ROMÁNIA 690, …, 46. (50.) Dánia 643, …, 63. (56.) Montenegró 549, …, 84. (74.) Feröer-szigetek 422, …, 87. (125.) Örményország 412, …, 97. (90.) Kazahsztán, ..., 112. (116.) Lettország 304, ..., 203. (203.) Andorra 12.

varosnapokHirdetés
A következő világrangsort december 22-én teszik közzé.