Feszültség a kormányban a költségvetés miatt

Feszültség a kormányban a költségvetés miatt
Dan Barna, az USR-PLUS társelnöke kiegyensúlyozott költségvetés-kiigazításra számít, amely biztosítja a kormány beruházási programjának a folytatását. A kormánypalotában tartott pénteki sajtónyilatkozatában a kormányfő-helyettes elmondta: mindezt a Florin Cîţu miniszterelnökkel folytatott tárgyalásaira alapozza, amelyeken részt vett Dacian Cioloş, az USR-PLUS másik társelnöke is.

Barna közlése szerint a költségvetés-kiigazításról szóló koalíciós egyeztetések a sajtóban már korábban megjelent tervezetből indulnak ki.„A kormányfővel mindegyik minisztériumról külön-külön tárgyaltunk, és ismétlem, meggyőződésem, hogy sikerül megegyeznünk egy kiegyensúlyozott költségvetés-kiigazításban” – idézte a politikust az Agerpres hírügynökség.

Arra a kérdésre, hogy felmerülhet-e a szállításügyi miniszter menesztése amiatt, hogy még nem számolt be a tárca költségvetésének végrehajtásáról, Dan Barna kijelentette: a koalícióban jelenleg nincs napirenden a kormányátalakítás.A miniszterelnök-helyettes megerősítette, hogy novemberben lesz egy újabb költségvetés-kiigazítás. Erre azért lesz szüksége, hogy év végére minél kevesebb pénz maradjon felhasználatlanul a 2021-re előirányzott összegekből.Florin Cîţu kormányfő csütörtökön arra kérte a minisztereket, hogy mielőbb számoljanak be a költségvetésük végrehajtásáról. Közölte: alapos magyarázatot vár azoktól a tárcavezetőktől, akiknek a minisztériumában elköltetlen összegek maradtak. Emlékeztetett: a költségvetési törvény szerint az elköltetlen forrásokkal rendelkező minisztériumok legfeljebb akkora kiegészítést kaphatnak, amekkorát nem sikerült elkölteniük. Közlése szerint az idei első hat hónap után összesen közel 20 milliárd lej maradt felhasználatlanul a minisztériumoknál.

„Ezért nyilatkoztam azt, hogy nem tudom komolyan venni, amikor egyes tárcák több milliárd lejre rúgó költségvetés-kiegészítés kérnek” – jelentette ki Florin Cîţu a kormányülés utáni sajtótájékoztatón.
A miniszterelnök hangsúlyozta, a GDP-arányos deficitnek a költségvetés-kiigazítás utáni is a 7,16 százalékos szint alatt kell maradnia, ami abszolút értékben 82 milliárd lejes hiányt jelent. Közölte, több minisztérium is költségvetés-kiegészítésben fog részesülni, de hangsúlyozta, „legyen világos: nem űzünk csúfot a románok pénzéből”.
„Alapos magyarázatot várok azoktól a minisztériumoktól, amelyek nem költötték el a korábban kiutalt összegeket, mert nem engedhetjük meg magunknak, hogy csak üljünk a forrásokon” – fogalmazott Cîţu, hozzátéve, hogy több olyan tervezett minisztériumi beruházásról is tud, amelyre idén még egyetlen lejt sem használtak fel.A kormányfő közölte, ha nem kapja meg a miniszterektől a hét végéig a költségvetés-végrehajtásukról szóló beszámolót, akkor jómaga fogja ezeket az adatokat nyilvánosságra hozni.Az elmúlt napokban Florin Cîțu külön bírálta az USR-PLUS szállítási miniszterét, Cătălin Drulăt, mivel szerinte a szaktárca nem teljesített jól a számára elkülönített költségvetési források felhasználásában. A kormányfő szerint indokolatlan növelni a minisztérium büdzséjét olyan körülmények között, hogy még azt a pénzt sem tudta elkölteni, amellyel jelenleg rendelkezik. Az is kifogásolta ugyanakkor, hogy a CFR Călători esetében a tárca még mindig nem mutatott be átszervezési tervet.