Legújabban karácsonykor a fény ünnepére készülünk. A Megváltóról egyre kevesebb szó esik. Minden a fényről szól, a villogásról, mert lelkünk érzi, hogy a sötétséget el kellene űzni. Környezetünkben sikerült is a mesterséges fény által. A reklámok fénye, az elektromos világítás vagy okostelefonjaink fénye csak a hangulat javítására és tájékozódásra alkalmas. Álfény, mű, lélektelen a látszat ellenére is. Lelket nem melenget.
Gyermekkorom karácsonykor meggyújtott gyertyái, csillagszórók sziporkájának füstölgő-vakító fénye oly távolinak tűnik, hogy nem is valós már, de az emlékekben is ott volt a várakozás: fényre vágytunk akkor is, mint ma.
Pedig nem fényre van szükségünk, hiszen azt elő tudjuk állítani mesterségesen, mégsem boldogít. Olyan világosságra várunk, amely betölti egész életünket. Átható, lelket, testet megváltoztató. A félelmeinket elűzi, és jelenlétében a fájdalom is enyhül. Ez a világosság ragyogja be életünket, amikor Jézus Krisztus megszületik számunkra is.
Karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe. A kétezer éves történet ma is nyomot hagy életünkben. A környezetünket is meghatározza december környékén. Vajon hagy-e nyomot lelkünkben? Világosság csak akkor lesz életünkben, ha lelkünkben is megszületik Krisztus. Ha a Világosság beragyogja legsötétebb gondolatainkat is.
Ézsaiás próféta az aratás öröméhez hasonlítja a krisztusi világosság megjelenését. Ahogy a távoli időkben a kenyér az életet jelentette az emberek számára, úgy Jézus Krisztus megszületése számunkra az örök életet jelenti. Ezt tapasztalni az igazi, életet adó öröm. Erre a megtapasztalásra, mennyei világosságra vágyunk ezen a karácsonyon, hogy megszülessék bennünk is a Szabadító.
(Borítókép: Katarina Vikberg/PIXABAY)
