FELGYÚLT EGY RAKTÁR KISBÁCSBAN (FRISSÍTVE)

Teljesen leégett egy raktárépület Kisbácsban csütörtök reggel. A Kazan nevű, hőközpontokat, konyhai és fürdőszoba-felszereléseket, klímaberendezéseket forgalmazó cég 650 négyzetméteres lerakatáról van szó.

Az 112-es segélyhívót reggel fél nyolc körül értesítették. A Kolozs megyei Katasztrófavédelmi Felügyelőség (ISU)  hat tűzoltóautóval és három létrás kocsival (közülük az egyik a tordai egységből) érkezett a helyszínre. Segítséget kértek a Bihar és Szilágy megyei ISU-egységektől is, de mire azok  megérkeztek, a kolozsvári tűzoltóknak már sikerült úrrá lenni a lángokon. 

Az oltást során a tűzoltók nem csak a lángoló raktárhelyiségre összpontosítottak, hanem a közeli épületek védelmére is, hiszen a lerakat közvetlen szomszédságában, alig öt méterre tőle egy háromszintes, 15 méterre pedig egy ötemeletes lakóház van.  A közlemény szerint az erős szél megnehezítette a beavatkozást, és segítette a lángok terjedését. A tűzoltóegységek 13.30-kor vonultak el a helyszínről. 

Szerencsére senki sem szorult orvosi ellátásra, a helyszínre azonban a biztonság kedvéért egy SMURD-csapat is kivonult. 

A tűz okát még nem tudták megállapítani, egyes információk szerint egy gázpalack okozta a tűzvészt, ez lehet a magyarázata annak is, hogy a környék lakói kisebb robbanásokat hallottak, mielőtt a lángok felcsaptak volna. A hatalmas füst miatt a RO-Alerten keresztül figyelmeztető üzenetet küldtek az ott lakóknak.   

A közlemény megjegyzi: az ISU a Kazan cég számára 2016-ban adott ki tűzvédelmi engedélyt, a felügyelők most azt ellenőrzik, vajon a raktárhelyiség működtetői betartották-e a törvény által előírt szabályokat.