Erdély-szerte tüntettek a magyar iskolákért

Erdély-szerte tüntettek a magyar iskolákért
Nemcsak Marosvásárhelyen, hanem Kolozsváron, Csíkszeredában, Sepsiszentgyörgyön, Szatmárnémetiben és a Kárpát-medence más városaiban is tüntettek szombaton délután a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium és a magyar nyelvű egyházi iskolák védelmében.

A kolozsvári megmozduláson készített fotóriportunk itt látható.

Több helyszínen is felolvasták azt a petíciót, amelyben az erdélyi magyar történelmi egyházak kijelentették: a marosvásárhelyi katolikus gimnázium elleni ügyészségi eljárás után úgy érzik, Erdély valamennyi magyar iskolája veszélybe került. "Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják" - áll a petícióban.

Félezer tiltakozó a kolozsvári Főtéren

A kolozsvári tiltakozáson a Mátyás-szoborcsoport elé gyűlt mintegy félezer tiltakozó előtt Kovács Sándor római katolikus főesperes kijelentette: nem szeretné, ha az iskolaügy etnikumközi vitává alakulna. "Ne féljünk azoktól, akik a testet ugyan megölhetik, életünket ugyan megnehezíthetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk" - jelentette ki a főesperes.

Kovács Sándor: "Életünket ugyan megnehezíthetik, de a lélek fölött nincs hatalmuk"

A kolozsvári tiltakozáson felszólaló Virág Erzsébet, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) közép-erdélyi alelnöke arról beszélt, hogy egykor azt remélték: a szövetségnek egyre kevesebb dolga lesz az érdekvédelemben, és egyre több az oktatás szakmai kérdéseiben. Csalódottan állapította meg, hogy továbbra is szükség van az érdekvédelemre.

A diákság, valamint a református, az evangélikus és az unitárius egyház nevében szólók után a tiltakozók közösen mondták el Reményik Sándor Templom és iskola című versét. A résztvevők közül sokan könyvvel és gyertyával a kezükben hallgatták végig a szónoklatokat, énekelték el a magyar himnuszt, a könyveket pedig - a szervező Római Katolikus Státus Alapítvány felhívásának megfelelően - a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium alakuló könyvtárának ajándékozták.

Diszkrét, de jelentős rendőri jelenlét Marosvásárhelyen

Marosvásárhelyen több ezer ember gyűlt össze, hogy a magyar felekezeti oktatásért tüntessen, és tiltakozzon a római katolikus gimnázium ellehetetlenítése, igazgatójának, Tamási Zsoltnak a meghurcolása ellen.

A tiltakozó nagygyűlést eredetileg a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) hétfői, Maros megyei választási kampányindító rendezvényén hirdették meg. A Magyar Polgári Párt korábban nyilatkozatban vállalt szolidaritást a római katolikus gimnázium meghurcolt vezetőjével, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) pedig válságkezelő csoport létrehozását sürgette a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium megmentésére. Közvetlen érintettsége miatt végül - a gyulafehérvári főegyházmegye vagyonának egy részét kezelő - római katolikus Státus Alapítvány vette át a demonstráció megszervezését. A megmozdulás így felülemelkedhetett egy pártrendezvény szintjén, és a körülötte kibontakozott széles körű szolidaritás jelezte: az erdélyi anyanyelvű oktatás, azon belül a felekezeti iskolák működése összmagyar ügy.  

A marosvásárhelyi Vársétányra - jelentős, de diszkrét rendőri jelenlét közepette - többnyire kisebb-nagyobb csoportokban érkeztek a történelmi egyházi közösségek, a magyar iskolák tanárai és diákjai, jelen vannak a magyar pártok országos és helyi vezetői.

Kelemen Hunor: a romániai magyarokat másodrangú állampolgároknak tekintik

Hiába dolgoznak, alkotnak, hiába gazdagítják teremtő munkájukkal és adóikkal az országot, most is másodrangú állampolgároknak tekintik a magyarokat Romániában - hangoztatta Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.
Kelemen Hunor: hatóságok kettős mércét alkalmaznak, amikor a törvény betartatásáról van szó

A politikus - aki ezúttal az Erdélyi Római Katolikus Státus Alapítvány közgyűlésének tagjaként szólt a marosvásárhelyi Vársétányon összesereglett több ezer tüntetőhöz - rámutatott: sem az egyház, sem a meghurcolt Tamási Zsolt iskolaigazgató, sem a katolikus iskola újraindítását támogató tanfelügyelő nem rövidített meg senkit, nem vette el más vagyonát, nem követett el törvénytelenséget. Bejelentette: az RMDSZ memorandumot intéz az ügyben a román államfőhöz és miniszterelnökhöz. 

Ki a tolvaj: az aki ellopta a vagyont és intézményeket, vagy az, aki visszaköveteli az elrablott vagyont és a bezárt iskolát?" - kérdezte a szónok. Kifejtette: az erdélyi magyarság dühös és csalódott jogfosztottsága miatt.

"A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégiumot már államosították. Közigazgatási és bírósági határozatokkal évek óta korlátozzák a nemzeti és közösségi szimbólumok használatát, újraértelmezik a nyelvhasználati törvényt, és száműzik a magyar feliratokat a közterekről" - sorolta a sérelmeket, hozzátéve: az erdélyi magyarság nem fogja feladni, talpon fog maradni.

Szolidarítási akció Miskolcon is  

Szolidaritását fejezte ki a kereszténydemokraták ifjúsági szervezete Miskolcon is. Nacsa Lőrinc, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnöke elmondta: az erdélyi magyar közösség megfélemlítése zajlik a korrupció ellenes harc ürügyén, pont a december 11-i román parlamenti választások előtt. Közölte: értetlenül állnak azelőtt, hogy már egyházi iskolán keresztül is támadást intéznek a magyar közösség ellen.

Az egyházi iskola értéket ad át, embert nevel és versenyképes tudást biztosít az ott tanulóknak, így az onnan érkező fiatalok biztosan hasznos tagjai tudnak lenni az erdélyi közösségnek, így a román társadalomnak is - tette hozzá. Most az iskola áll támadás alatt, "ki tudja, ha ma a katolikus iskolával lehet ezt tenni, akkor holnap nem másik, harmadik, sokadik iskolával tesznek-e így" - mondta Nacsa Lőrinc.

Az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) november 3-án őrizetbe vette Ștefan Someșan Maros megyei főtanfelügyelőt a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium törvénytelennek vélt 2014-es létrehozása miatt, és hatósági felügyelet alá vonta Tamási Zsoltot, a gimnázium igazgatóját.
(Rohonyi D. Iván felvételei)