Élet, halál és feltámadás Mahler grandiózus szimfóniájában

Valentin Uryupin vezényletével az óriási zeneapparátus minden tagja művészi tökéletességre törekedett
Nem csoda, hogy a filharmónia múlt heti hangversenyének teljes estét betöltő műsora telt házat vonzott, hiszen Mahler gigantikus méretű II. Feltámadás szimfóniáját egyetlen zenekar sem tűzi minden nap műsorára, így Mahler Másodikja a kolozsvári zenekar életében is ritka pillanatnak ígérkezett, amit a közönség is nagy érdeklődéssel várt.

A közel másfél órás mű hatalmas zeneegyüttest igényel, amelyben kulcsfontosságú az emberi hang, az énekkar és énekes szólisták jelenléte. Ezen az estén a kibővített nagyzenekar mellett, Diana Țugui szoprán és Anastasia Lepeshinskaya mezzoszoprán, valamint az utolsó tételben „főszerepet játszó” Cornel Groza által vezetett férfi- és nőikar művészi produkcióját Valentin Uryupin célratörő, határozott, energikus dirigálással fonta egységbe. 

Gustav Mahler (1860–1911) gigantikus II. (c-moll) szimfóniáján hat évig dolgozott. Az öttételes mű befejezését hosszas gyötrődés előzte meg, amelyhez végül ihletet az általa nagyrabecsült Hans von Bülow karmester és zongoraművész temetésén elhangzott Friedrich Gottlieb Klopstock Feltámadás című ódája adott, innen a szimfónia mellékneve is. Zenéjében az érzelmek drámája, az élet és halál, a lelki vihar és béke vívja harcát. Az első tétel gyászinduló, amelyben – később ugyan visszavonta állítását – Mahler I. szimfóniájának hősét temeti. A feszültségektől izzó, velőt rázó drámai tétel szelíd megnyugvás-pillanatainak mélyén is fájdalom parázslik. Az élet értelmetlenségét feszegető komor hangulatú gyászindulót Mahler ajánlása szerint „legalább ötperces szünet” követi. Az előző tétel tragikus hangvételén egy vidám- táncos ländler mesésen szárnyaló dallamvilága kíván enyhíteni, de a zeneszövet mélyén mégis lappangó feszültségek szunnyadnak. A harmadik tételben Mahler A fiú csodakürtje (Des Knaben Wunderhorn) című népköltészeti gyűjtemény egyik szövegére komponált Páduai Szent Antal prédikál a halaknak című dalát dolgozta fel. Tavaszi zsongás, virágillat, életigenlés lengi be a tételt, de a zsidó dallamvilágtól, zseniális fúvós szólóktól és párbeszédektől, felhőtlen vidámságtól és parányi humortól ragyogó táncos lejtésű tétel végül mégis félelmetes kiáltásban tör ki, hogy visszatereljen az értelmetlen élet fájdalmához. A negyedik tétel megszakítás nélkül, attacca kapcsolódik a harmadikhoz, anyaga a már említett gyűjtemény Ősfény (Urlicht) című dalából született, amelyben az altszólista ünnepélyes korál stílushoz illő áhítattal, békés nyugalommal az Istenben és az örök életben való megingathatatlan hitről énekel. A finálé az utolsó ítélet világvégi, eget-földet rázó drámai hangulatát idézi, majd a rézfúvósok korálszerű fanfárjával a zeneszövetet új lelkület vezérli, amelyben nincs ítélet, nincs háborúság, nincs büntetés, csak megvilágosodás, remény és bizakodás. Az erkély két oldalán elhelyezkedő énekkar és a két szólista az emberi hang megható szépségével az Istenbe vetett hitet, a feltámadás örömét, az örök életet hirdeti. Miközben a zenekarral karöltve a Feltámadás-kórus égi magasságba emel, szeretettel, békével és nyugalommal árasztja el a lelket. Félelmekkel, borzalmakkal, kétségekkel teli mindennapjainkban, kellenek az ilyen felemelő, magasztos pillanatok. 

Szuperprodukció, felejthetetlen este volt. Valentin Uryupin vezényletével az óriási zeneapparátus minden tagja művészi tökéletességre törekedett: a zenekar feszültségektől duzzadó félelmetes drámai csúcspontjai és színekben gazdag, érzékeny lírai pillanatai, a pazar hangszerszólók, Diana Țugui és Anastasia Lepeshinskaya énekművészek meghitt, bensőséges tolmácsolása, az énekkar drámai mélységekben és magasságokban csillogó tökéletes harmóniái tökéletes egységben fonódtak össze. Mahler grandiózus szimfóniájának megrázó-fenséges tolmácsolását a közönség hangos üdvrivalgással fogadta, és percekig állva tapsolta.

(Kép forrása: Transilvania filharmónia)