„Csak” 15 év
„A stúdió akár 25 éves is lehetne” – Tompa Gábor két kacaj között ezt is megjegyezte. Ugyanis, az út, ami oda vezetett, hogy a színház stúdióját 15 évvel ezelőtt portugál vendégelőadással felavassák, egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Az egész a bontási engedéllyel kezdődött, amelyet a minisztérium nem hagyott jóvá. Végül Ion Caramitru, kultúráért felelős miniszter engedélyezte a bontást 1996 után. A bontás után az első tervek sem hoztak azonnali sikert: raktárépítésre hagyták jóvá a terveket, a stúdió létéről az illetékesek már nem értesültek, amikor Kolozsvárra érkeztek Tompa Gáborral tárgyalni. Végül ennek a raktárépítési tervnek a második szakaszába került be az új játéktér megépítésének koncepciója. Sok huzavona után 2008 márciusa és novembere között került sor arra, hogy a raktár mellé a stúdió is felépüljön Teodor Raiciu tervei nyomán, 1,8 millió euróból. A stúdió ma már több szempontból sem a legkorszerűbb, minden előnye mellett például nincs megfelelő klímaberendezés vagy modern díszletemelő, azonban Tompa Gábor arra is emlékeztetett: „kicsit sánta, de a miénk.”
Demeter András felidézte azokat az időket, amikor még a színházkedvelők számára nem volt egyértelmű és elfogadott a stúdiótér létezése. A temesvári közönség egy része a kilencvenes években például fekete koporsóként hivatkozott rá és nem volt hajlandó beülni ilyen térbe.
Életben tartani az intimitást
Miután a résztvevők helyet foglaltak, Gergely Zsuzsa az időrendnek eleget téve, a kezdetekről kérdezte Tompa Gábort, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatóját, valamint Demeter Andrást, volt kulturális államtitkárt, a temesvári Csiky Gergely Színház egykori igazgatóját. Tompa szerint a stúdió megépítésének egyik legfontosabb célja, hogy fennmaradjon a közvetlenség, az intimitás a színész, a jelenet, a darab és a néző között. „Ezek a régi színházak úgy épültek, hogy a színpad messzebb van az első soroktól, sokszor több méterre, az akusztikája sem annyira jó. Ezért sokszor olyan játékstílust kell kialakítani ezeken a nagy színpadokon, amely nem éppen a közvetlenségnek a stílusa” – magyarázta Tompa. A stúdióterek, a kamarahelyszínek, a másfajta játékterek lényege, hogy a művészek, alkotók többféleképpen meg tudják mutatni magukat, más térben és más játék által tudnak kibontakozni.
Egy színpad, két intézmény
Mint ismeretes, Kolozsváron a magyar színház és a magyar opera egy épületen, nagyszínpadon osztozik. A művészi lehetőségek mellett ez is nyomatékosította a stúdiótér szükségességét. Bár Tompa elmondása alapján a két intézmény viszonya jelenleg felhőtlen, a próbaszakok és az osztozkodás jelenthet olykor problémát. Erre adott egyfajta megoldást a stúdiótér. Ennek ellenére azonban az még mindig nem kivitelezhető maradéktalanul, hogy a nagyszínpadon és a színház bal oldalán elhelyezkedő stúdió épületében párhuzamosan menjen két előadás azért, mert nincs megfelelő számú műszaki személyzet.
Vissza a jelenbe
A stúdiótér története és az anekdotaáradat után a jelen színházára és a kultúra helyzetére futott ki a beszélgetés vége. Amellett, hogy az alternatív játéktér fontosságát és lehetőségeit megbeszélték, a színjátszásra és a kultúra általános állapotára is reflektáltak. Állandó téma a sajtóban és a közbeszédben manapság az az intézkedéscsomag, amely jelentősen csökkentené bizonyos szférák költségvetését, ebbe a kultúra is beletartozik. Gergely Zsuzsa felvázolt egy „fekete forgatókönyvet”: mi lesz, ha annyira megcsappan a büdzsé, hogy nem lehet majd a nagytermet kifűteni, új díszleteket építeni. Sem Demeter András, sem Tompa Gábor nem válaszolt túl pozitívan a kérdésre, azonban mégis derűlátóak tudtak maradni és a beszélgetés is reményteli véget ért.
Szerintem ez a művészek egyfajta sajátsága: bár 2008-ig sok megpróbáltatás és akadály gördült a stúdió megépítése elé, a társulat és az illetékesek kitartottak, és a stúdió felépült. A költségcsökkentő intézkedések semmi jóval nem kecsegtetnek a kulturális intézmények számára, a hangulat még mindig reményteljes és alkotóvágytól fűtött. Maradjon is így!
Borítókép: BIRÓ ISTVÁN
