Cioloș: a kampányajándékok 9 milliárd lejjel károsítják meg a büdzsét

Cioloș: a kampányajándékok 9 milliárd lejjel károsítják meg a büdzsét
Dacian Cioloș miniszterelnök kedden úgy nyilatkozott, hogy a parlament által az elmúlt hónapokban elfogadott kampányajándékok 9 milliárd lejjel károsítják meg a büdzsét, ami meghaladja a bruttó hazai termék (GDP) 1 százalékát.

A kormányfő az Adevărulnak adott interjúban hangsúlyozta, ilyen körülmények között nőni fog a költségvetési hiány, ami „katasztrofális” lenne, vagy pedig a beruházásokra kiutalt alapokból kell lefaragni.

Mint rámutatott, nem lesz, amiből finanszírozni a közalkalmazottak egységes bérezését, ha olyan százalékos fizetésemeléseket fogadnak el, mint például hétfőn a képviselőház szakbizottságai. Meglátása szerint a hasonló intézkedések nem tesznek mást, mint mélyítik a különböző közalkalmazotti kategóriák közötti egyenlőtlenségeket.

Cioloș azt mondja, jobban szerette volna, ha „ésszel” emelik a fizetéseket, a jövedelmek bővülése pedig fenntartható lenne.

A parlament munkaügyi és költségvetési bizottságai hétfői együttes ülésükön elfogadták a tanügyben dolgozók alapfizetésének a 15 százalékos emelését január elsejétől – a módosító indítványt a Szociáldemokrata Párt (PSD) és az RMDSZ politikusai szavazták meg a nemzeti liberálisok (PNL) távollétében.

A szakbizottságok elfogadták még az indítványt is, miszerint a jelenlegi 2009-es szintről a 2016-os szintre nőne az egészségügyben dolgozók plusz juttatása, továbbá 25 százalékkal emelték az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnál (CNAS) dolgozók alapfizetését.

A módosító indítványokat még a parlament plénumának is meg kell szavaznia.