Bukarestben az ukrán külügyminiszter. Mit mondott Romániáról?

Bukarestben az ukrán külügyminiszter. Mit mondott Romániáról?
Nicolae Ciucă kormányfő ma a Victoria-palotában fogadta Dmitro Kuleba ukrán külügyminisztert, akivel az orosz katonai agressziót követően a térségben kialakult biztonsági helyzetet elemezte.

A kormány közleménye szerint a miniszterelnök beszámolt az ukrán külügyminiszternek mindazokról az erőfeszítésekről, amelyeket a román hatóságok a civil társadalommal, az önkéntesekkel és a nemzetközi humanitárius szervezetekkel együtt tettek annak a több mint 800 ezer ukrán menekültnek a támogatására, akik a háború kitörése óta érkeztek hazánkba.

A kormányfő kiemelte a Suceava mellett kialakított humanitárius logisztikai központ fontos szerepét a nemzetközi segítségnyújtás folyamatában, és biztosította a szomszédos ország külügyminiszterét, hogy Románia továbbra is részt vesz a humanitárius segítségnyújtásban, a menekültáradat kezelésében és az ukrán exportot könnyítő eljárásokban - tájékoztat a közlemény.

Kuleba részletesen bemutatta Ciucă kormányfőnek az ország területén uralkodó katonai helyzetet, és megköszönte a román kormánynak és a román állampolgároknak az ukrajnaiaknak nyújtott támogatást és szolidaritást.
- A háború az igazság pillanata. Románia feltárta igazi, baráti arcát Ukrajna előtt. Románia nem csupán beszélt, hanem cselekedett is. Ezt soha nem fogjuk elfelejteni – mondta az ukrán külügyminiszter.

Szerinte Ukrajna győzni fog, „de ahhoz, hogy ez minél előbb megtörténjen, gyors együttműködésre van szükség, minden szinten” - nyomatékosította az ukrán külügyminiszter.

(Fotó: gov.ro)