Azonosította a kolozsvári rendőrség az U huligánjait

Azonosította a kolozsvári rendőrség az U huligánjait
A Kolozs megyei rendőrség azonosította és előállította a múlt szombati kolozsvári sportrendezvényen kitört tömegverekedés 15 résztvevőjét – tájékoztat az MTI.

A rendőrség a honlapján szombaton közleményben tudatta, hogy a kolozsvári polgárok sok, a helyzetet tisztázó felvételt és információt bocsátottak a nyomozók rendelkezésére, egyúttal köszönetet mondott mindazoknak, akik segítettek a futballhuligánok azonosításában. Az előállítottak 19 és 35 év közötti kolozsvári, dési és tordai férfiak; ellenük rendbontás és csendháborítás miatt a rendőrség bűnügyi vizsgálatot rendeltek el. A közlemény szerint az előállítottak "közbotrányt okoztak" egy kolozsvári sporttelepen, és "a helyzet erőszakba torkollott". A rendőrség azt is közölte: az esemény kapcsán még senki nem tett feljelentést. 

   Amint arról a médiában beszámoltak, az elmúlt hétvégén, szombaton a CFR magyar galerije, a KVSC 1907 szervezte meg az erre a célra kibérelt CMC-pályán a hagyományos minifoci-bajnokságát, az immár 8. kiírásánál tartó KVSC Kolozs Kupát, amelyen ezúttal erdélyi, magyarországi (Debrecen, DVSC), szlovákiai (Dunaszerdahely, DAC) szurkolótáborok csapatai – és nemcsak – mérték össze erejüket. A támadókat a rendezők előbb kitessékelték a kibérelt sporttelepről, de azok később láncokkal és botokkal tértek vissza, és tömegverekedés tört ki. 
    Mire a segélyhívó számon riasztott csendőrség a helyszínre ért, a magyar futballkupa résztvevői visszaverték a támadást, és a támadók elmenekültek. A történtekről három nappal később számoltak be kolozsvári portálok. A rendőrség csak a sajtóvisszhang után indított nyomozást az ügyben. Elsősorban a megkésett hatósági fellépést sérelmezte Kelemen Hunor RMDSZ elnök a belügyminiszternek küldött levelében, amelyben az ügy szigorú kivizsgálását kérte.