Kezdjük talán az első következtetéssel: igenis, van élet a koronavírus-járvány közben is. A spárga az spárga, és le kell szedni, punktum. Ezt nem írhatja felül semmilyen katonai rendelet.
A második „pozitív” gondolat már a reptéren kialakult helyzet utáni sárdobálás kapcsán fogalmazódott meg bennem: ha a reptér igazgatósága és a megyei tanács emberei ezekben a koronavírusos időkben is ugyanolyan beleéléssel tudják egymásra kenni a felelősséget, mint korábban, akkor olyan nagy baj nem lehet ebben a mi kicsi világunkban, hiszen minden megy a maga „rendjén”. Amúgy a helyzet tökéletes példája a hazai hozzáállásnak: mindenki tudta, hogy jön kétezer ember, de mégis mindenki meglepődött, amikor azok összezsúfolódtak a reptér parkolójában. A helyzet „váratlanul érte” a hatóságokat, ez is, akárcsak évről évre a decemberi havazás. De az is lehet, mindenki tudta, mit kellene tenni, csak hát egyet diktál a józan paraszti ész, a bürokrácia és a korrupcióellenes harc útvesztőiben viszont senki sem mer tenni semmit, nehogy aztán hatásköri túlkapás miatt jogi következményei legyenek a dolognak...
Van egy másik tanulsága is az ügynek: miközben aki csak tudta, áttért otthoni munkára e fertőzésveszélyes időkben, lám, vannak dolgok, amelyeket nem lehet megoldani home office-ból. Bármennyire szuper applikációk is legyenek manapság az online világban, egy sincs olyan, amely képes lenne például spárgát szedni. Meg krumplit, paradicsomot, epret… Márpedig a korgó gyomor soha sem fog jóllakni egyetlen applikációval sem: nem ártana hát a földműveseket is legalább annyira megbecsülni, mint az IT-szektorban dolgozókat. Ennek kapcsán rögtön adja magát a kérdés, arra pedig a válasz: ezek az emberek nem azért nem maradtak itthon, a hazai mezőkön dolgozni, mert Románia nem kimondottan spárgatermesztő ország, hanem azért, mert bármit is termesszen idehaza a földműves, nincs miből 10 eurós órabért adnia a napszámosnak - Németországban ugyanis ez a minimális összeg.
A statisztikák szerint a hazai lakosság több mint felének semmilyen megtakarítása sincs. Több millió román állampolgár van abban a helyzetben, hogy egyetlen pillanatig sem engedheti meg magának a munkanélküliséget, különben rövid időn belül nincs mit az asztalra tennie. Ilyen helyzetben pedig akár vírushelyzet van, akár nincs, menni kell spárgát szedni, az állítólagos rabszolga-körülmények ellenére is, mert legalább van fizetés, van miből ételt venni. Nincs idő sokat tépelődni: az éhezés vagy a vírusfertőzés kockázata között sokak számára egyértelmű a választás.
Szomorú sors ez, ami sajnos névtelen százezrek világa, olyan román állampolgároké, akik hiába ingáznak a nyugati mezők és otthonuk között, valójában sehonnan sehová tartanak, ki vannak téve bizonytalanságnak, megaláztatásnak itthon és odaát egyaránt. A spárga sokuk számára az egyetlen „kapaszkodó"…
