A fehér sport híreiből

A fehér sport híreiből
A legfrissebb tenisz-világranglisták mellett a múlt hétvégi miami férfi döntő kimenetele és a heti tornákon szereplő magyar és román teniszezők eddigi teljesítményét foglaljuk össze.

Federer nyert Miamiben

A 18-szoros Grand Slam-bajnok Roger Federer nyerte meg a miami keménypályás, 7 millió dollár összdíjazású tenisztorna férfi versenyét, a vasárnapi döntőben két (simának tűnő, de egyébként elég szoros) csatában legyőzte Rafael Nadalt.

A jelenkor két legeredményesebb férfi játékosának különpárharcában Nadal előzőleg 23–13-ra vezetett, viszont utóbbi három összecsapásukat – a 2015-ös bázeli finálét, az idei Australian Open döntőjét és nemrég az Indian Wells-i nyolcaddöntőt – Federer nyerte. Érdekesség, hogy a rivalizálás éppen Miamiban indult 2004-ben, amikor az akkor 17 éves Nadal 6:3, 6:3-ra győzött.

A floridai viadal döntőjében a 14 GS-serlegnél tartó, de mind az öt miami fináléját elvesztő 30 éves mallorcai volt a frissebb, hiszen egy nappal korábban két szettben nyert, míg 35 esztendős svájci ellenfele három, egyaránt rövidítéssel végződött játszmára kényszerült. Az idei mérlegét 19–1-re javító Federer pályafutása 91. tornagyőzelmét ünnepelhette, 2005 és 2006 után harmadszor diadalmaskodott Miamiban.

Eredmény, férfiak, döntő: Federer (svájci, 4.)–Nadal (spanyol, 5.) 6:3, 6:4.

Világranglisták

A Miamiban rendezett Masters-versenyen győztes Roger Federer és a döntőben veszítő Rafael Nadal egyformán két helyet javított a férfi teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyen előbbi a negyedik, utóbbi pedig az ötödik pozícióban áll. A rangsort továbbra is – a jelenleg sérüléssel bajlódó – brit Andy Murray vezeti Novak Djokovic előtt.

A legjobb magyar, Fucsovics Márton változatlanul a 152. Marius Copil újabb magasságokban jár, egyet előbbre lépett, s jelenlegi legjobb román teniszező még közelebb került a top 100-hoz. A Kolozsvári Universitatea Sportklub teniszezője, Adrian Ungur 12 helyet előrelépett, most a 304.

Férfi tenisz-világranglista (az ATP honlapja alapján, zárójelben a legutóbbi helyezés): 1. (1.) Andy Murray (brit) 11 960 pont, 2. (2.) Novak Djokovics (szerb) 7915, 3. (3.) Stanislas Wawrinka (svájci) 5785, 4. (6.) Roger Federer (svájci) 5305, 5. (7.) Rafael Nadal (spanyol) 4735, 6. (5.) Milos Raonic (kanadai) 4345, 7. (4.) Nisikori Kej (japán) 4310, 8. (9.) Marin Csilics (horvát) 3385, 9. (8.) Dominic Thiem (osztrák) 3385, 10. (10.) Jo-Wilfried Tsonga (francia) 3265, …, 106. (107.) MARIUS COPIL 553, ..., 152. (152.) FUCSOVICS MÁRTON 388, …, 304. (316.) ADRIAN UNGUR 163.

Párosban: 1 (2). Henri Kontinen (finn) 7700 pont, 2. (3.) John Peers (ausztrál) 7560, 3. (4.) Bob és Mike Bryan (amerikaiak) 7430–7430, …, 14. (14.) HORIA TECĂU 4150, …, 23. (21.) FLORIN MERGEA 3125, …, 263. (287.) BORSOS GÁBOR 262.

Három helyet visszacsúszva, a 30. Babos Tímea a női teniszezők legfrissebb világranglistáján. Gálfi Dalma eggyel előrébb került, így 155. a WTA-rangsorban. Simona Halep őrzi az 5. helyet, a top 100-ban öt román teniszező található.

Az élen változás nem történt: vezet a német Angelique Kerber, mögötte az amerikai Serena Williams a második, a cseh Karolína Plískova pedig a harmadik. A hétvégén Miamiben győztes, magyar származású brit Konta Johanna a 11-ről a hetedik helyre ugrott.

Női világranglista (a WTA honlapja alapján): 1. (1.) Angelique Kerber (német) 7340, 2. (2.) Serena Williams (amerikai) 7010, 3. (3.) Karolína Plískova (cseh) 6020, 4. (4.) Dominika Cibulková (szlovák) 5245, 5. (5.) SIMONA HALEP 5022, 6. (6.) Garbine Muguruza Blanco (spanyol) 4790, 7. (11.) Konta Johanna (brit) 4330, 8. (8.) Agnieszka Radwanska (lengyel) 4290, 9. (7.) Szvjetlana Kuznyecova (orosz) 4025, 10. (12.) Venus Williams (amerikai) 3865, …, 20. (16.) Bacsinszky Tímea (svájci) 1913, …, 30. (27.) BABOS TÍMEA 1565, …, 33. (28.) IRINA-CAMELIA BEGU 1507, …, 47. (45.) MONICA NICULESCU 1145, …, 62. (65.) SORANA CÂRSTEA 908, …, 85. (95.) PATRICIA MARIA ŢIG 718, …, 119. (124.) ANA BOGDAN 497, ..., 155. (156.) GÁLFI DALMA 370.

Párosban: 1. (1.) Bethanie Mattek-Sands (amerikai) 8465 pont, 2. (3.) Kristina Mladenovic (francia) 8280, …., 14. (12.) BABOS 3835, …, 24. (19.) NICULESCU 2585, …, 55. (55.) RALUCA-IOANA OLARU 1465, …, 88. (89.) ANDREEA MITU 911.

Charleston és Monterrey

Stollár Fanny nyert a charlestoni salakpályás női torna selejtezőjében, Gálfi Dalma viszont kikapott a monterreyi kvalifikációban.

A WTA honlapja szerint a világranglistán 282. Stollár 6:1, 6:0-lal valósággal kiütötte a 13. helyen kiemelt brazil Teliana Pereirát (189.) a dél-karolinai versenyen. Stollár a második mérkőzését is megnyerte a hatodikként rangsorolt amerikai Grace Min (129.) ellen (4:6, 6:2, 6:4), így feljutott a 776 ezer dollár összdíjazású viadal főtáblájára. A legjobb 64 között egy másik amerikai játékos, Asia Muhammad lesz az ellenfele.

Charlestonban két román teniszező is indult a selejtezőben, mindkettő sikerrel vette az első akadályt. A harmadik kiemelt Ana Bogdan (119.) a kanadai Aleksandra Wozniakot iskolázta le (6:1, 6:0), Alexandra Dulgheru (652.) pedig a 10. favorit cseh Lucie Hradeckovát búcsúztatta (6:2, 6:3). Utána éppen egymás ellen játszottak, Bogdan győzött 1:6, 6:0, 6:4 arányban, és került a főtáblára.

A győztesek eddigi jutalma 1106 dollár és 13 világranglistapont, a vesztes 2434 dolláros csekkel és 25 WTA-ponttal vigasztalódik.

Bogdan ellenfele az első körben a lett Jelena Ostapenko.

Irina-Camelia Begu (33.) a torna 10. kiemeltje, az első fordulóban a török Cagla Büyükakcay (106.) ellen lép pályára. Párosban Begu a német Laura Siegemund oldalán szerepel, első ellenfelük a Raquel Atawo, Ostapenko (amerikai, lett) kettős.

A WTA-ranglistán 156. Gálfi – a 2015-ös US Open junior bajnoka – Mexikóban az amerikai Kristie Ahnnal (203.) találkozott a selejtező nyitányán, és harmadik kiemeltként 7:6, 6:2-es vereséget szenvedett. A monterreyi keménypályás tornán (250 ezer dollár összdíjazás) alanyi jogon főtáblás a világranglistán 27. Babos Tímea, a vetélkedő ötödik kiemeltje, aki selejtezőből érkezett teniszező ellen kezdi meg majd a szereplését.