A bukaresti magyar nagykövetségénél tüntetett az Új Jobboldal

A bukaresti magyar nagykövetségénél tüntetett az Új Jobboldal
Az erdélyi magyar pártok január elején elfogadott közös autonómianyilatkozata és az ehhez nyújtott állítólagos anyaországi támogatás ellen tüntetett az Új Jobboldal (ND) nevű szervezet ma a bukaresti magyar nagykövetség épülete előtt. A magát euroszkeptikus, keresztény és nacionalista mozgalomként meghatározó, szélsőjobboldali, illetve ultranacionalista ND – bejelentett és a hatóságok által jóváhagyott – megmozdulásán a tüntetők létszáma nem haladta meg a rendfenntartókét.

A megmozdulás mintegy 15-20 résztvevője román zászlókkal és „Autonómiát majd a Marson, vagy távolabb kaptok” feliratú táblákkal érkezett, majd némán felsorakozott a külképviselettel szembeni járdán.Elmondásuk szerint provokációnak tartják, hogy a román állampolgárságú magyarok politikai képviselői autonómia-követelésekkel próbálják „beárnyékolni” a centenáriumát ünneplő Románia örömét, az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat századik évfordulóját. Meggyőződésük, hogy mindez „budapesti politikai tényezők” védnökségével és irányításával történik.Az ND a tüntetési felhívásban amiatt is tiltakozott, hogy Románia budapesti nagykövetségének bejáratát több mint tíz nappal ezelőtt székely zászlóval takarták le a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái. A román szervezet tüntetése feltehetően erre volt válaszlépés.Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke január 8-án írt alá Kolozsváron közös nyilatkozatot, amelyben megerősítették az általuk képviselt közösség autonómiaigényét. Mihai Tudose volt kormányfő pedig a székely zászlóra utalva, áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat.

(Fotó: Cugetul Liber/archív)

promedtudo2Hirdetés

A rovat cikkei

A június 9-i választásokon való részvétel fontosságát hangsúlyozták csütörtökön, Kolozsváron az RMDSZ, az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezeteinek elnökei. Csoma Botond, Fancsali Ernő és dr. Schwartz Róbert egybehangzóan rámutattak arra, hogy a pártok között választási versenynek akkor van helye, amikor az nem veszélyezteti a közösségi érdeket. Az európai parlamenti választásokat illetően azonban a politikai erők együttműködnek, így a magyar összefogás listájára kérik a közösség tagjainak szavazatát. Továbbá az önkormányzati választásokon, azokon a helyeken, ahol minden egyes magyar szavazat számít a magyar jelöltek választási sikere szempontjából, nem lépnek választási versenybe az erdélyi magyar pártok.
Belpol