BARTÓK BÉLA
A Benkő Levente által szerkesztett könyv szervesen beleilleszkedik az első világháborús visszaemlékezések sorába, mégis különleges színt jelent, mert Ujházy Sándor élete és katonáskodása nemcsak egy művészi hajlamú értelmiségi személy háborús visszaemlékezése, de olyan katonai alakulat harcairól is elárul részleteket, amelynek hadi útjáról nem jelent meg ezredalbum. Ez óriási lehetőség, de nagy felelősség is olyan tekintetben, hogy formailag és tartalmilag színvonalas munka jelenjen meg.
Bevezetésként a szöveg gondozója a személyeket és az eseményeket elhelyezi a történelem sodrában és a Ki volt Ujházy Sándor? – kérdésre korrekt válaszokat kapunk. Érdemes azonban nekünk is röviden összefoglalni hősünk életét, amely egy majdnem tipikus Kárpát-medencei család- és oktatástörténet a 20. század első feléből. Az 1941-es nagykárolyi gimnáziumi évkönyv nekrológja szerint a rosnyóbányai előnevű Ujházy Sándor 1890-ben született Füzesabonyban, Heves vármegyében, amely már akkor is közlekedési csomópont volt. Az apja vasúti tisztviselőként több településen is dolgozott, így Sándor Kassán kezdte az elemi iskolát, Iglón végezte az állami polgári fiúiskolát, majd Iglón kapta meg állami tanítói oklevelét. Ezután egy Főnixhuta (ma a szlovákiai Margecany) nevű szepesi községben kezdett tanítani, ahol szülei és testvérei laktak. Rajztehetsége miatt kezdte el közben a budapesti polgári iskolai tanárképzőt, amit az 1914. évi katonai behívó miatt nem tudott befejezni. László nevű öccse az iglói evangélikus gimnáziumot megszakítva vonult be. Sándor 1916-ban esett orosz fogságba, ahonnan 1918-ban tért haza, befejezte a tanárképzőt, és 1919-ben nevezték ki a nagykárolyi polgári fiúiskola rajztanárának, ahol a Román Királyság idején négy évig tanított. 1923-ban a piaristák gimnáziumát Vasile Lucaciu Állami Gimnáziummá alakították, és Ujházy tanár úr 17 évig ott folytatta művészi és pedagógusi tevékenységét. Amikor 1940-ben a magyar közigazgatás visszatért, fél évig ő volt a piarista gimnázium igazgatója, de 1941-ben régi betegsége miatt elhunyt. Két húga a Szepességben maradt, és szlovák férfiakhoz mentek feleségül, öccsét elsodorta a történelem, róla egyelőre több adatot nem tudunk. Nagykárolyban viszont korábban is éltek Ujházyak, a felvidéki rajztanár egy ismert magyar családba nősült be, Janitzky Albert kereskedő Mária nevű lányát vette feleségül, három sógornőjének és két sógorának leszármazottai pedig még őrizhetnek emlékeket róla ma is.
A könyv lábjegyzeteiből kiderül, hogy Benkő Levente szorgalmasan utánajárt a levéltárakban a hadifogságra vonatkozó adatoknak, de az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének 1914–1916. évi galíciai harcait is összefoglalta. A császári és királyi egri 60. gyalogezred harcainak leírása sem volt egyszerű feladat, viszont nagyon szerencsés, hogy legalább az isakowi csatáról rendelkezik a szerkesztő egy másféle, az Ujházyét kiegészítő visszaemlékezéssel 1932-ből.Az emlékeit papírra vető Ujházy Sándor ugyanis 1916 nyarán a Bruszilov tábornokról elnevezett hatalmas orosz offenzíva idején megsebesült és fogságba esett, miután a 60. gyalogezred három zászlóaljával együtt napokon keresztül bátran védték állasaikat a Dnyeszter menti Isakow község közelében. Az Ujházy Sándor feljegyzéseiről című fejezet a forrást nem annyira tartalmi, hanem formai szempontból mutatja be Benkő Levente, az A másik félről alkotott kép című fejezet pedig egyfelől a hadszíntér lakossága, másfelől a monarchia hadserege nemzeti sokszínűségére világít rá Ujházy szemszögéből. A tábori grafikus című részből kiderült, hogy Ujházy hadnagy úr a táborban is sokat rajzolt, így nagyon hasznos és szemléletes megoldás volt több rajz és festmény elhelyezése a könyv függelékében. Egyetértek azzal, amit Benkő Levente összegzésként megfogalmaz: a visszaemlékezés legfőbb értéke az emberi kapcsolatok megfigyelése és leírása. Hangsúlyozni kell azonban, hogy Ujházy Sándor a művelt középosztály tagja volt, viselkedését, beszédét szigorú társadalmi szokások korlátozták, tisztként szolgált, ami kissé mesterkéltté, néha szentimentálissá tette elbeszélésének stílusát.
Csatajelenet – Ujházy Sándor rajza
A tényleges forrás Előrenyomulásunk és visszavonulásunk a Znibrody–Kadlubiska erdő–Bazar vonalon című része teljesen különálló részt képez, mert az előzményekről eléggé keveset tudunk meg. A lábjegyzetek tartalmát olvasva talán szerencsésebb lett volna egy-egy mondatos tömör magyarázatokat elhelyezni a lapok alján, a könyv végén viszont jó volt látni a mellékleteket. A tájszavak magyarázata szükséges volt, mert megtudjuk, hogy pl. Egerben a cikra jelzőt a kötekedő, agresszív, verekedős parasztlegényekre használták, az egri név pedig a hősies, bátor, vakmerő értelemben volt használatos. „A ziz egye meg azt a lódögöt!” – népi átoknak is lokális hangzása van, mert az íz Heves megyében régiesen szájpenészt jelentett.
A korabeli kifejezések magyarázata néha nehéz feladat elé állította a szerkesztőt, de azokat sikeresen leküzdötte, különösen a katonai fogalmak jellemzésére fordított nagy figyelmet. A hadifogság kapcsán az orosz szavak és helységnevek megnehezítették a szöveg rendezését, pedig a mahorka orosz parasztdohányként Magyarországon még a 2. világháborúban is ismert volt, és az oroszországi településeket sem volt egyszerű 100 év után azonosítani.
Csak sajnálhatjuk, hogy Ujházy Sándor visszaemlékezése 1916 karácsonyán félbeszakadt, mert a hadifogságról és Jelec városáról, valamint hősünk szökéséről is megtudhattunk volna további érdekes részleteket. Ha egyáltalán meg- vagy leírta azokat… Sajátos irodalomtörténeti adalék, hogy más forrásból is kiderült, Ujházy Sándor tanítóképzős diákként valóban láthatta személyesem Ady Endrét, aki 1910-ben járt a Tátrában gyógykezelésen, de hősünk tanárként a nagykárolyi piarista gimnáziumban is a nagy költő nyomdokában járt.
Ujházy Sándor jobboldalt testvérével, Lászlóval
Kapunk viszont egy társadalomtörténeti tablót, amelyen egriek és észak-magyarországiak, tartalékos tisztek és közkatonák, értelmiségiek és egyszerű dolgozók, magyarok, illetve a monarchia különböző nemzetiségű katonái, ukrán, lengyel, orosz, finn és nem utolsósorban zsidó civilek és katonák szerepelnek. A szerző igyekezett minél több személyt név szerint is megemlíteni és jellemzései alapján jó megfigyelőnek tűnik. Mivel Ujházy Sándor 1916-ban már kevésbé kötődött Heves vármegyéhez, sajátos feladat volt az egri könyvbemutató előtt a helyi vonatkozások összegyűjtése. A szakaszparancsnokok életrajzát kutatva derült ki, hogy Hizsa Károly zászlós és testvérei Egerben tanult katolikus kántortanítók voltak, Szita Károly századparancsnok pedig az 1919-es egri kommunistaellenes megmozdulásban, majd a 60-as ezred hagyományainak ápolásában játszott fontos szerepet.
A kozákok lovasrohamának visszaverése, valamint fogságba esésének leírása annyira szemléletes és részletező, hogy beláthatjuk: Ujházy Sándor nemcsak ceruzával és ecsettel tudta lefesteni a körülötte levő világot, hanem az irodalmi eszközökkel is nagyszerűen tudott bánni.
Nem volt egyszerű feladat napjainkban ekkora időbeli és térbeli távolság mellett a visszaemlékezést sajtó alá rendezni, de Benkő Levente ennek a már-már missziós tevékenységnek kiválóan megfelelt. Mindent összevetve, a Zúgott a Dnyeszter partja hiánypótló munka, és mint ritka írásműnek biztos helye van a Nagy Háború magyarországi emlékezetében.
(A cikk szerzője történész, egyetemi oktató, Eger)
A könyvet sajtó alá rendezte, bevezető tanulmánnyal és jegyzetekkel ellátta Benkő Levente,
Tortoma Kiadó, Barót, 2015
