Zsoboki falunap vendégház-avatással

Zsoboki falunap vendégház-avatással
Negyedik alkalommal szerveztek falunapot Zsobokon2018. július 7-én, szombaton a Zsoboki Kulturális Egyesület tagjai. Az előző évek gyakorlata szerint előzetesen összegyűlt az egyesület közel 30 tagja, és a tavalyi kiértékelő alapján – figyelembe véve a fiatalok, idősek javaslatait – összeállította a falunapok programját. A rendezvényt szorgos kezek készítették elő.

Gál Jankó Erzsébet

Áhítattal kezdődött az idei falunap a  Művelődési Ház udvarán, ahol Barta István Zsolt lelkésza homokra és kősziklára épített ház példázatáról  beszélt, felhívta a figyelmet, hogy vigyázzunk, mire épül életünk, házunk. Kihangsúlyozta, amelyik ház nem Isten igéjére, értékrendjére épül, az előbb-utóbb összedől.

Ezt követően Gál Jankó Erzsébet, a Bethesda Gyermekotthon pszichológusa köszöntötte a résztvevőket. A faluhoz fűződő érzéseiről, az ott szerzett tapasztalatokról beszélt, hiszen 22 éve házasság révén Zsobokra kerülve eleinte kicsit tartott az eldugott gödörfalu fogadtatásától.  – Csodálom a zsobokiak értékrendjét, szellemiségét, tenni akarását, szeretetét. A példamutató közös megvalósításokat kiemelve vallom, és írják már gyermekeink is: „Ha csodákat akarsz látni, nem kell elmenni a Csillaghegyig, elég ha Zsobokra jössz” – fogalmazott beszédében. – Bevallom, hogy miután befogadtak engem ide, nagyon megszerettem itt, és isteni gondviselésként, csodaként élem meg mindazt, ami Zsobokon van – tette hozzá. Kihangsúlyozta, hogy példamutatásukkal kötelességük úgy élni, hogy a fiatalabb generáció vágyjon itthon maradni, hogy Zsoboknak ne csak múltja, de jövője is legyen.

A szervezők részéről elhangzott köszöntés után felszólalt Gál Máté István helyi tanácsos, Székely LászlóPáty község polgármestere, Wolfgang Braun a Murr-i Förderverein Kinderheim alelnöke, Seres Dénes parlamenti képviselő, Szilágy Megyei RMDSZ elnök. Ezt követően felavatták a Páty önkormányzata által vásárolt és felújított vendégházat zsobokiak és pátyiak nagy örömére.

A kultúrotthon udvarán különböző kulturális programok kezdődtek, eközben a sátrakban finom kürtöskalács, hús és krumpli sült, mennyei ízű bográcsgulyás illata szállt a levegőben. De a vattacukor kóstolástól a fagylaltnyalásig, az arcfestéstől a lufira rajzolásig, a cukorszint méréstől a vérnyomásmérésigmindenre volt lehetőség.

Nagy izgalommal várta mindenki aBojtorján együttes esti fellépését, de mielőtt felcsendülhettek volna az első dalok, még egy kis izgalom kijárt a szervezőknek. Hirtelen leszakadt az ég, és a pár centis vízben tapicskolva próbálták menteni a fedett téri színpadról az együttes hangszereit, valamint a sátrak alá bepakolt tárgyakat. De hát a zsobokiaknak közös erővel sikerült ezt is megoldaniuk, s amikor a Bojtorján együttes, valamint az ezt követő Weekend zenekar hangszerei felkerültek a művelődési ház színpadára, olyan igazán tudtak együtt táncolni, bulizni, hogy a Zsobokon táborozó Anyanyelvápolók Szövetségének egyik hölgytagja meg is jegyezte: ő, aki nagyon szereti a Bojtorjánt, hisz a zenéin nőtt fel, nem tudta eldönteni, hogy a színpadot nézze vagy inkább a hátul bulizókat. Abból, hogy a lelkésztől kezdve mindenki hátul táncolt, érezte, hogy nagy az összetartás a faluban.

Szívből örülünk, hogy az idei falunapot is sikerrel zárhattuk, másnap a németországi Murr-i vendégek kelközös együttléttel folytatódott a program, majd ezt követően a takarításból megpihenve megjegyeztük: Jó volt együtt lenni!

Fotók: Szalai Andrea