Bemutatták Gidó Attila kötetét az EME székházában
Gidó Attila, a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet munkatársa 2011-ben megvédett doktori disszertációját 2014-ben román nyelven jelentette meg. Ennek a bővített, új kutatási eredményekkel gazdagított változatát adta ki az Erdélyi Múzeum-Egyesület, gyarapítva ezáltal a kiadó által ritkán megjelentetett jelenkor-történeti monográfiákat is. A kolozsvári levéltári és sajtóforrásokon túl a kötet gazdagon idéz magyarországi, németországi és izraeli levéltári anyagokból is, első részletes szintézisét nyújtva a kolozsvári zsidóság 1918 és 1940 közötti történetének. Tibori Szabó Zoltán történész hangsúlyozta: a kiadvány nemcsak a kolozsvári zsidóság történetét tárja a nagyközönség elé, de a magyarságét is. Egy közös történet, amelynek aktualitását számos ponton megtalálhatja az olvasó a statisztikákban és lábjegyzetekben igen gazdag szakkönyvben. A szerző egy olyan kulturális és vallási kisebbség talán legnehezebb két évtizedét mutatja be, amely a két világháború közötti százezer lakosú Kolozsvárnak ugyanúgy a 16 százalékát tette ki, mint napjainkban a magyarság ugyanitt. Asszimilációs stratégiái, politikai dilemmái és választási lehetőségei nagyon sok tekintetben hasonlítanak az erdélyi magyarság mai sorsához, lehetőségeihez.
A szerző részletesen bemutatja a kolozsvári zsidóság megjelenését, demográfiai alakulását és topográfiai változásait, valamint annak hatását Kolozsvár városarculatára. Míg az 1918 előtti zsidóság története még elsősorban Budapesthez kötötte a közösséget, a két világháború közötti időszakban a kolozsvári zsidóknak is két főváros, Budapest és Bukarest között kellett választaniuk és egyensúlyt keresniük jogi, kulturális és gazdasági téren egyaránt. Gidó Attila kiemelte, hogy bár előszeretettel használjuk a „közösség” fogalmát, különösen a zsidóságra vonatkozóan, az 1918 és 1940 közötti korszak kolozsvári zsidói nem egy, hanem sokkal inkább pluralista közösségben értelmezhetők, hiszen számos kisebb csoport jelenléte különíthető el Kolozsváron.
A vegyes házasságok, asszimilációs politika és demográfiai változások bemutatása mellett a szerző minden fejezetben igyekszik néhány jelentős személyiség portréját megrajzolni, még szemléletesebben példázva ezáltal a zsidóság mindennapjait és egyre gyarapodó nehézségeit, majd tragédiáit. A kötet kitér az 1927-es ún. „utazó pogromra” is, amely a nagyváradi antiszemita kongresszust követően végigsöpört Erdély minden városán, súlyos károkat okozva a kolozsvári zsidóság számára is. Az ezt követő súlyos jogfosztások, antiszemita törvények számos részlete és új levéltári forrása elsőként kerül bemutatásra magyar nyelven ebben a kiadványban.
1945 után az erdélyi zsidóság történetével csak lexikon-szócikkek és rövid tanulmányok foglalkoztak, 1990 után szerencsés módon megszaporodtak a kutatások és a jelentős monográfiák a témában. Gidó Attila könyve fontos, hiánypótló munkaként nyújt újabb részleteket a kolozsvári zsidóság izgalmas és tragikus történetéhez.
